A mesterség rövid leírása
A mesterség lényege, hogy az állati nyers bőrt hosszú, több részből álló folyamat során kikészítették, majd ruhadarabokat, cipőket és eszközöket készítettek belőle.
A tímár szó az 1200-as évekből való, a timsós cserzésre utal (mely a honfoglalásig nyúlik vissza). Jelentése bőr- és lábbelikészítő.
A mesteremberek főleg a ló és a szarvasmarha bőrét készítették ki, melyet vagy frissen használtak fel, vagy sóval tartósították és kiszárították későbbi használatra.
A nyers bőr előkészítésének első lépéseként a bőrt egy vízzel teli kádban napokig áztatták, majd mésszel jól átitatták, hogy könnyebb legyen leszőrteleníteni. A szőrtelenítés eszköze a kopasztókés volt. A bőr másik oldalát lezsírtalanították, végül eltávolították róla a maradék meszet.
A kép oldalán láthatók a meszezők, és a középen lévő félhenger alakú fán történt a szőrtelenítés.
Többfajta bőrkikészítési módszer létezik, a leggyakoribb azonban a cserzés. Cserzőanyagnak különféle növények részeit, például a szömörcét, vagy a kocsányos tölgy kérgét használták fel a benne lévő cserzősav, a tannin miatt.
A háromlépcsős cserzés folyamata
Az időigényes eljárást három, egymás mellett lévő, nagy, földbe süllyesztett kádban végezték.
- Előcserzés: az első, cserző lével teli kádban áztatták a nyers bőrt 3-4 hétig
- Süllyesztés: a bőrt áttették a második kádba, és a cserzést töményebb cserzőlében folytatták további 1-2 hónapig, de a bőrtől függően akár egy egész éven át is.
- Ültetés: lényege, hogy a harmadik kádban a bőrből kiáztatták a cserzőanyagot (szíttatás), majd kiemelték, és megszárították
A képen a boltozatokkal fedett vizes műhely látszik. A műhely ablakait kékre festették, hogy napfény ne világíthasson be a cserlére (ezek nem látszanak).
A bőr kikészítése
A bőrt végül kikészítették különböző vegyi és mechanikai műveletekkel. Ezt már a kikészítő, más néven a száraz műhelyben végezték.
Vegyi jellegű műveletek voltak a zsírozás, a halványítás és a festés, mechanikai jellegű műveletek pedig a szikkasztás, a körülvágás, a hántolás, a tömörítés, a puhítás és a szárítás. Mivel bőr száradás közben összezsugorodik, eldeformálódik, ennek megelőzésére rámára feszítették.
Rendkívül fontos volt, hogy száraz levegőjű helyiségben szárítsák, tárolják a bőrt, hiszen a nedvességtartalma miatt könnyen megpenészedhetett. A képeken bemutatott bajai tímárműhelyben a zsalugáteres szárítópadláson történt ez. A zsalugáterek mozgatásával tudták szabályozni a padláson lévő (mozgó) levegő mennyiségét.
Miután a bőrök tökéletesen megszáradtak, levették őket a szárítórudakról, és vízszintesen egymásra rakták. Ezután 3-4 hetenként átrakták azokat, hogy megóvják a penészedéstől. A bőrbe vissza kellett tenni zsiradékot is ahhoz, hogy azt meg lehessen munkálni.
A bőr festése
Az, hogy mivel festették a bőrt attól függött, hogy milyen minőségű bőrről volt szó és hogy mit akartak belőle készíteni. A festőanyagok lehettek természetes és vegyi anyagok is. Az előbbiek például a berzsenyfa, sárgafa, kékfa, különböző festőbogyók, timföld, stb.
Az irhás bőrt például úgy festették, hogy vízzel elkevert timföldes festékbe, tehát oldatba mártották, majd szántották, nyújtották, végül kalapálták. Ha pácolták is, akkor az irhás bőr zsiradékát, vagy timföldet illetve különböző fémsókat használtak.
Felhasználása
Az így kikészített bőrökből a tímárok különböző lábbeliket készítettek.
A tímár mesterség egyik testvére a vargamesterség, ugyanis a varga is lábbeliket készített. A bőrös mesterségeken belül meg kell még említeni a szűcsmesterséget is, ahol a szűcs a szőrös bőrből készített például ködmönt és meleg kabátot, a csizmadia mesterek pedig szebbnél szebb papucsaikról, topánjaikról és csizmáikról voltak híresek. Ezekről, a szintén eltűnőben lévő ősi mesterségekről is hamarosan olvashattok.
Összeállította Márton Györgyi, Budapest és Nyquist Gizella
(Képek: Nyquist Gizella. A képek a szentendrei Skanzen bajai tímárműhelyében készültek)
Amennyiben másoknak is szeretnéd ajánlani ezt a cikket, kérem, linkelj hozzá, és ne másold át saját weblapodra, blogodba! Köszönöm.