A fazekasság, vagy agyagművesség is a legősibb mesterségek közé tartozik. Feljegyzések szerint szorosan kapcsolódik a földműveléshez, mert az emberek általa találkozhattak a mesterség alapanyagával, az agyaggal. A magyar agyagműveseket először gelencséreknek, majd edényeik után fazekasoknak nevezték.

A diavetítés képei a 2007-es budapesti Mesterségek Ünnepén készültek.

{module Fazekassag} 

 

      Kezdetben kézzel formázták meg tárgyaikat, később pedig a koronggal. A honfoglalás kori falvakban cserépüstöt  használtak, melynek fala vékony volt, így könnyen átmelegedhetett. A 13. században már szinte mindenhol ismerték a forgó kézikorongot, kétszáz évvel később pedig álló tengelyű, lábbal hajtott korongon dolgoztak a mesterek. Ekkor már ólommázat használtak, mely díszítő és fedő anyag is volt egyben. A szép mívű tányérok és bögrék a szobafalat is díszítették. Színezőanyagként a földfestéket (más néven agyagmázat, öntőföldet) használtak, melyet égetés előtt kentek az edényekre. Az első égetést mázazás előttinek, zsengélésnek nevezik. Díszítettek még például karcolással, nyomhagyással is.
      Néhány száz évvel ezelőtt már szinte minden háztartásban megtalálható volt a fazék, a korsó, a csupor és a tál, módosabb családok mázas cserepekből készült kemencét is raktak, melyben vidáman ropogott a tűz. Fazekas termékek még például: kancsó (miskakancsó), tányér, butella (üvegformát utánzó cserépedény, melyben pálinkát vittek magukkal az emberek), lakodalmas fazék, gyertyamártó, kályhacsempe stb.

   

     Milyen eszközöket találunk egy fazekas műhelyben? Többek között a fazekaskorongot, fazekaskemencét, sulykot, (ütőszerszám), agyagszeletelőt, agyagfaragót, festékörlő mozsárt, mázörlőt, gyúrópadot, mázoló és festő kanalakat, festékszitát, festékesdézsát, festőecseteket, forgó tengelyű korongot ülőpaddal, stb.
     A mestereknek fontos volt, hogy a termékeik vásárlói tudják, hogy ki készítette azokat, így a műhelyre jellemző fazekasjegyet vagy mesterjegyet (például csillagot, háromszöget, valamilyen betűt, keresztet, küllőskereket, stb.) ütöttek egy fabélyegzővel az edény aljára a megszáradása után, de még az égetés előtt.

 

     Fazék: tűzálló anyagból készült főzőedény, ritkábban élelmiszertartó. Szája széles, nyaka nincs. Egy vagy két függőlegesen elhelyezett füle van. A cserépedények közül a legfontosabb szerepe van: ettől az edénytől kapta a nevét maga a mesterség is a legtöbb európai nyelven. A magyar nyelvben a fazék finnugor eredetű szó. Eredetileg főzőedényt jelentett, azonban valószínűleg nem cserépből való edényt jelölt. A fazék belül mindig mázas – sárga, barna, zöld – kívül igen ritkán. (Magyar Néprajzi Lexikon)

Széles fenekű mázas fazék (v. Gömör m.) Bp. Néprajzi Múzeum

 

     Bögre, pohár, csupor: legfeljebb 15 cm magas, fazékszerű ólommázas cserépedény. Alakja nagyon változatos: keskeny vagy széles fenekű, fazék formájú, de lehet henger is. Szája ritkán kihajló szélű, néha egészen enyhe kiöntője is van. A füle mindig függőleges. Ritkán előforduló formája a csecses csupor. Általában kívül-belül mázas, gyakran díszített edény, de van mázatlan külsejű bögre is.

 

 

 

 

     Tál: főleg étkezésre használták, mindig mázas és csak ritkán díszítetlen.

 

 

 

 

 

 

Készítették: Márton Györgyi és Nyquist Gizella

Felhasznált irodalom: Magyar néprajzi lexikon

      Amennyiben másoknak is szeretnéd ajánlani ezt a cikket, kérem, linkelj hozzá, és ne másold át saját weblapodra, blogodba!  Köszönöm.