Nem csak a szegény ember gyereke, de a király lánya is megbetegedhet. Így esett, hogy egyszer a bergengóciai király lánya is beteg lett. Szörnyű búskomorságba esett, s sorra elutasította a kérőit is. Az udvar tudós orvosai megállapították, csak „szóló szőlőből és csengő barackból” álló gyümölcskúra segíthet rajta.
Mivel senki nem tudta, hogy ezek hol teremhetnek, közhírré tették, várják a vállalkozó szellemű jelentkezőket, és gazdagon megjutalmazzák azt, aki ilyen gyümölcsöket szerez, vagy ezek lelőhelyére elvezeti a király embereit.
Megindult a próbát tevők áradata. Hoztak is az udvarba tonnaszám, nem csak szőlőt és barackot, hanem mindenfajta egzotikus gyümölcsöt a jóakaratú alattvalók, de a királylány csak nem akart meggyógyulni.
Egy nap patyolattiszta, ám szegényes öltözetű fiatalember kopogtatott a palota kapuján. Nem a jutalom szédítette el, de hallott a bánatos királylányról, és mivel megsajnálta, segíteni akart rajta.
Amikor az uralkodó elé bocsátották, azt kérte, kaphasson egy darabkát a kastély mögött elterülő, gazdagon termő földből, és a királylány minden nap sétáljon le hozzá a kertbe.
Amint megkapta a földdarabot, szerszámokat is kért. A királylány jelenlétében ásott egy gödröt, majd a tarisznyájából előhúzott egy levéltelen, ágas-bogas botocskát. A királylány érdeklődve figyelte a mozdulatait. A legény beleállította a gödörbe a fácskát, majd kérte a királylányt, hogy segítsen körbedöngölni körülötte a földet, ki ne dőljön a kis csemete. Amikor ezt megtették, a legény egy másik növénykét is a földbe ültetett. Ezt már maga a királylány akarta földdel megtámasztani. Azután a legény  hozott két locsolókannát, egyiket a királylány kezébe adta, s megmutatta, hogyan kell a friss ültetést meglocsolni.
A következő napokban hol locsolták az ágacskát meg a tőkét, hol a gyomokat tépdesték ki mellőlük. Egyszer a fácskát metszették, máskor a tőke zöld indáit kacsolták. A két kis növény napról napra magasabb, szebb és erősebb lett.
Telt-múlt az idő. A kis növényeken előbb zöld rügyecskék jelentek meg, melyekből virágok bontakoztak ki, végül apró gömböcskék fejlődtek ki rajtuk. Ezek a nap csókjától egyre pirosabbak, a langyos esőtől egyre duzzadtabbak lettek. Ahogy nőttek, növekedtek a termések, úgy lett a királylány is napról-napra jobb kedvű, és egészségesebb.
És akkor eljött a várva-várt, nagy nap. A legény odavezette a fácskához és a zöld tőkéhez a királylányt, és azt mondta neki: megdolgoztál érte, szedd le a munkád gyümölcsét.
A király lánya eddig csak aranytálon látott különböző hazai és külországi gyümölcsöket, így aztán azt sem tudta, mit termettek az általa gondozott kis fa, és a tőke. Amint azonban kezébe vett egy szőlőfürtöt, azonnal felkiáltott: de gyönyörű, szinte megszólal! A fácskáról leszakított hamvas barackot megérintve se tudta szó nélkül megállni: de szép sárga vagy, mint a csengő aranytallér!
A szegény legény erre meg azt mondta, kóstold is meg királylány ezeket, mert a szóló szőlő és a csengő barack, a te munkád gyümölcsei, s édesebbek minden külhoni termésnél.
A királylány a gyümölcsöket megette, s ettől egyszeriben olyan vidámnak, erősnek és egészségesnek érezte magát, mint még soha!
Még a férjhezmenetelhez is megjött a kedve, menyegzőt is ült azonnyomban a szegény legénnyel, s azóta nem csak együtt kertészkednek, de együtt is uralkodnak.