A havas táj óriási irka,
varjakkal és fákkal teleírva.
A betűk a fák fekete rajza,
s a varjak, mint pontok, ülnek rajta.
Minden napnak más a kézvonása,
a betűket szélvihar cibálja.
Felrepülnek a pontok időnként,
hol széjjelebb sodródnak, hol összébb.
Majd a végén károgva leszállnak,
új értelmet adva az írásnak.
Sorait a tél eképpen rója,
s fütyül rá, hogy van-e olvasója.