Anyukám mesélte; mikor megszülettem,
könnycseppek ragyogtak nevető szemedben,
átjárta lényedet a boldogság, áhítat,
én pedig bömböltem, én, a várva várt fiad.
Első találkozásunk meghatóbb volt a vártnál,
pedig már anya szíve alatt szívedbe zártál,
erős, férfiszívbe, melyen szeretet a lakat,
s kit zugaiba rejt, örökre lakója marad.
Dajkáltál, majd izmos karjaid óvtak, védtek…
Tán észre sem veszed, már utánozlak téged,
lábnyomodba lépek, míg sétálunk a réten,
te közben ügyelsz rám, vigyázol, baj ne érjen.
Dömpert, bicajt szerelünk, olajozzuk a zárat…
Mennyi mindenhez kell érteni egy apának!
Kerítést javítunk – komoly, férfias dolog…
Leugrom széléről, és karodban landolok,
majd kacagunk, szökdelünk, mint kajla indián,
hiszen mókázásból veled soha nincs hiány,
pedig sokat dolgozol, fáradt lehetsz nagyon,
néha megpihen fejed este, az asztalon.