Elmondom miért, s hogy kezdődött, az eszemet épp kerestem,
Felfordult az egész lakás, még az asztal alá is belestem.
Gondolkoztam, törtem fejem, de nem ugrott be hová tettem,
Pedig anya szólt rám, s nem volt kedves, talán inkább dühödten.
Aszta, paszta, teringettét, hova tetted az összes eszed,
Csokit majszolsz, ebéd előtt, meg sem mosod, piszkos kezed.
Csak álltam némán, ott szepegve, mondhatnám, elfogott a bánat,
Szomorúság hajlította, éppen lefelé görbülő számat.
Temérdek érdek szólt, hangosan amellett,
Hogy feladjak minden, nemrég megfogadott elvet.
Elvonuljak pityeregni, egy zegzugos kis sarokba,
Netán vigaszt találjak, puha nagymama karokba’.
Haboztam egy csöppet, de végül egyiket sem tettem,
Megkeresem az összes eszem, konokul így döntöttem.
Hát így történt a felfordulás, bizony van bennem kurázsi,
Nem riadtam némi portól, s hogy pókhálós a stelázsi.
Benéztem vagy ezer helyre, hol megbújhat az eltűnt eszem,
Megtalálom, nincsen mentség, azon nyomban zsebre teszem.
Telt az idő, múltak órák, ám egyszer csak úgy hirtelen,
Csoda történt, azt gondoltam, éppen most, és én velem?
Nagyi ült a karosszékben, s egy régi szemüvegtokot,
Nyújtott felém mosolyogva, mintás volt, csak kicsit kopott.
Szerintem te ezt keresed, meglátod, ha belenézel,
Eszed tokját megtaláltad, így eszedbe jut, többet ésszel.
Boldog voltam, kinyitottam, óvakodva belestem,
Üresnek tűnt, mégis tudtam, megvan, amit kerestem.
Kiabáltam önfeledten, tokban hordom már az eszem,
Ha anya rám szól, tudom, hol van, bármikor majd előveszem.