Reggel jót nevettünk magunkon — és egymáson.  Olyanok voltunk, akár az óvodás bohócok, pedig mi nem is tettünk piros orrot magunkra.  Mégis pirult az orrunk.  Pirosra csípte a hideg.  Legközelebb nem hagyom magamat, visszacsípem, aztán majd meggondolja, hogy csipkedjen-e tovább…     
     Amikor kinéztünk a csoportszoba ablakán, csodálkozva láttuk, hogy az udvar fáiról, pitty és potty, hullanak lefelé a levelek.  Szépek voltak, de sajnáltam őket.
     — Menjünk ki, óvó néni! — szólalt meg Kata.
     — Szedjünk szép leveleket! — kérte Nárcisz.
     Daninak furcsa ötlete támadt:
     — Ha minden levél lehullik, üresek lesznek a fák!  Menjünk, és ragasszuk vissza őket!  Én a fára is szívesen felmászom.
     — Kedves vagy, de semmi szükség rá.  A levelek minden ősszel lehullanak.  Tavasszal újak nőnek helyettük.  Nem bánom, kimehetünk, de előtte fel kell öltöznünk.  Mielőtt kimegyünk, beszélgessünk az öltözködésről!  Mit kell felvennünk?
     — Inget, nadrágot!
     — Pulóvert, kabátot!
     — Köszönöm, nagyon okosak vagytok, de a kislányok és a kisfiúk ruhája nem teljesen egyforma.  Kata blúzt vesz fel, Dani inget, Hajni szoknyát, Döme nadrágot.
     — Én is vehetek fel nadrágot! — húzta ki magát Hajni.
     — De én sohasem veszek fel szoknyát! —  vágott vissza Döme.
     — Nem is kell!  Van egy nép, skótoknak hívják őket, ott különleges alkalmakkor, ünnepeken, a férfiak is szoknyát vesznek magukra.
     — A lányok ruhája színesebb is! —  mondta okosan Soma.
     Nemhiába, az én uncsitesóm!
     — Azt mondtam az előbb, hogy a lányok és a fiúk nem egyformán öltözködnek.  Segítek két rövidke verssel.  Meg is tanulhatjuk.  Először a fiúkét mondom el:

     — Márta néni!  Márta néni!  A kislányok nem alsónadrágot hordanak! —  segített Virág.
     — Nem ám, figyeld csak a nektek szóló verset!

     — Sapkát kislányok és kisfiúk is viselnek.  Megvédi a fejünket a hidegtől:

     —  Ti is tegyetek sapkát a fejetekre, s kabátot és kinti cipőt is veszünk magunkra.  Gyorsan felöltözünk, azután gyűjtünk gyönyörű leveleket.  Segítek az öltözködésnél.
     Így is történt.  Hipp és hopp, a mi óvó nénink nem-csak okos, ügyes is, az ő segítségével fürgén felöltöztünk. Közben azt is észrevettem, hogy Dani (biztos, ami biztos) ragasztót csúsztatott a zsebébe.
     Odaálltunk a legnagyobb fa alá.  Hullottak ránk a levelek.  Megpróbáltuk a levegőben elkapni őket.  Néha sikerült.
     Dani egy másik fa alatt álldogált.  Háttal nekünk.  Lehajolt, felkapott egy levelet.  Körülnézett.  A zsebébe nyúlt.  Biztosan a ragasztót vette ki… Körülnézett.  Csinált valamit, majd a levelet a fa ágához szorította.  Körülnézett.  A levél várt egy picit, aztán leesett a földre.  Gyorsan lehajolt érte, nézegette.  Körülnézett.  Ismét a zsebébe nyúlt.  Biztosan ragasztót kent rá.  Ismét próbálkozott.  A színes őszi levél lehullott a földre.  Körülnézett. Már mindenki őt figyelte.  Odamentünk hozzá.
     — Danikám, felesleges munkát végzel!  Ez a természet rendje.  Ezeket a fákat éppen azért nevezik lombhullatónak, mert ősszel lehullanak róluk a levelek.  Emlékszel?  Odabent már mondtam: tavasszal, amikor megint napsütés lesz, és kellemes meleg fogad bennünket idekint, rügyeznek a fák…
   — …és új levelek nőnek belőlük a fák ágaira — segített az óvó néninek Nárcisz.
     Erre aztán Dani is megnyugodott.
     Szép sárga, barna, piros — ahogy az óvó néni mondta: — színes leveleket gyűjtöttünk.  Odabent vázába tettük őket.  Néhányat papírra ragasztottunk.  Dani különösen élvezte…    
     Márta néni megdicsért bennünket, amiért ilyen ügyesek voltunk.  Mi is büszkén néztük a falon lévő levélképeket.  Az óvó néni a jelünket is odarajzolta.
     Délután majd megmutatom az anyukámnak.     

(Devecsery László Kisbuksi az óvódában című könyvéből)