Nagyész királynak, aki – köztudott –
nagy ésszel uralkodott,
két füle között volt a feje,
s mert ott volt a helye,
abban őrizte gondolatait.
Ez a nagyeszű király egyszer
talált egy tojás formájú valamit.
Forgatta, nézte,
ugyan mi lehet
ez a titokzatos szerkezet?
A választ kereste,
merthogy fontos dolog,
abban nem kételkedett.
Ám bármilyen bölcs volt,
egyedül dönteni nem mert,
hívatta hát a főminisztert:
„Kedves lordom, mondd mi ez itt,
ez az izé, valóban az,
amire gondolok?”
„Ó Nagyész király, ez itt,
ez az izé egy hogyishívják,
vagyis éppen az, amire felséged gondol,
mi lehetne más,
egy pillanatig sem vitás!”
mondta a lord, törölve homlokát.
„És mondd csak, vajon ki csinálta
ezt az izét, vagyis micsodát?”
„Felség, ha találgatnom szabad,
én azt mondom, csakis valamely lovag,
lovag vagy herceg, netán király!
Mert nézd mily tökéletes,
gömbölyded, nem sarkos-szögletes,
tenyeredbe fér, de vége nincs,
bizony ez egy királyi kincs!”
Nagyész király fogta hát
Azt a csodálatos micsodát,
mely úgymond tökéletes,
nem sarkos-szögletes,
s tenyérbe fér, ám vége nincs.
De jaj! Lepottyant markából a kincs,
s hogy lepottyant, vége,
szétfolyt sárgája, fehérje,
alaktalan ragadós massza lett
az a titokzatos szerkezet.

Hiába sopánkodott a király és a lord,
az a csodás micsoda csak volt.
Nagyész király bús lett, mogorva,
arca sápadt volt, megnyúlt az orra,
országa gondját sutba vetette,
csak tűnődött, gyötrődött,
a koronát s jogart a kredencre letette,
sok-sok felcser, doktor és ápoló
igyekezete mind hiábavaló.

Ám Nagyész királynak
szerencséje volt, látta amikor
a kendermagos kis jérce tojt.
Tojt egy tojást,
mely páratlan, tökéletes,
tenyérben elfér, de vége nincs,
valódi drága, drága kincs.
Nagyész király hívatott
százegy szolgát és százegy lovagot,
s hintót hozatott, vigyék
kincstárába országa díszét,
amit a kendermagos jérce alkotott
éppen akkor és éppen ott
ahol és amikor a király arra járt.

A király összehívatta tüstént
legfőfőbb tudósait, hogy kisüssék,
a kendermagos jércét miképp becsüljék,
lovaggá üssék, avagy legyen belőle herceg?
Három hétig vitáztak, fejüket törték,
s mire végre kiötölték,
mi legyen a tyúkocska rangja,
megzápult a tojás,
az a tökéletes,
nem sarkos-szögletes
csodás alkotás bűzlött!
A tyúkocskát pedig, ó Nagyész király
többé ne keresd,
mert bár herceg lehetett volna,
ha megéri,
a szakácsnő főzött belőle
finom húslevest!