„Olyan sötét éjszaka van,
alig találom meg magam” –
így panaszkodott a lepke.
Igaz, sötét volt a leple.

Éji lepke éjszakában
így panaszkodott magában.
Aztán mégis nekivágott
megismerni a világot.

Sötét szárnyát nyitja, zárja,
s fölreppen az éjszakába.
– De ni, ott egy jánosbogár!
… Talán éppen őreá vár?

Ott világít egy fűszálon,
alig várja, hogy leszálljon,
hogy leszálljon, meg is álljon,
s vele egyet parolázzon.

Le is szállott, meg is állott,
a bogárral parolázott.
Jóízűen elbeszélgettek,
s hajnalban elszenderedtek.