Kobak iskolába indult.   Elgurította a játékautót:
     – Gurulj, amerre látsz! Én már iskolás vagyok! Mától kezdve nem játszom játékautókkal!
     Belerúgott a labdába:
     – Játssz, akivel akarsz! Én már nagy fiú vagyok, iskolába megyek.
     Sarokba állította a képeskönyvet:
     – Kuksolj itt magadnak! Én már ezután csak olvasni fogok. Nem képeskönyvet nézegetni, mint a kicsik.
     Aztán kiitta a kakaóját, hátára vette az iskolatáskáját, és elindult.
     – Úgyse találsz oda egyedül! – kiáltott utána a labda, és már ott is ugrált Kobak előtt.
     – Erre van az iskola, erre! – gurult jobbra.
    – Nem igaz! Erre van az iskola! – dudált a kisautó, és már fordult is be balra.
     Kobak megállt az út közepén, és nem tudta, merre menjen.
     – Mama, mama – sírta el magát -, merre van az iskola?
     – Sír az iskolás! Sír az iskolás! – csúfolta a labda.
     – Bőg az iskolás! Bőg az iskolás! – csúfolkodott a kisautó.
     De már jött is mama.
     – Csak nem félsz iskolába menni? Gyere, induljunk! – Azzal már kézen is fogta Kobakot, és indultak – előre.  Hanem ahogy a sarokra értek, nagy mérgesen rájuk szólt a jelzőlámpa:
     – Megállni!
     Aztán a villamosokra hunyorított:
     – Mehettek!
     Mentek a villamosok, egyik a másik után.     
    – Elkésel! Elkésel! – csörömpöltek el Kobak előtt. Most az autókra hunyorított a jelzőlámpa, s már durrogtak-berregtek is hosszú sorban.
     – Úgyis elkésel! Úgyis elkésel! – dudált leghátul a játék autó.
     A tetején a labda ugrált:
     – Mi hamarabb odaérünk!
     Végül átmehettek a gyalogosok is. Mentek, mendegéltek, míg az iskolába nem értek. Hanem az iskola kapujában ott állt már a játék autó, ott ugrált a labda.
     – Engedjetek be! – kiáltott rájuk Kobak. – Elkésem!
     Váratlanul füttyszó hallatszott; s a lépcsőn ott állt a képeskönyv, és integetett ki belőle a rendőr bácsi:
     – Megállás! Előbb a játékok!
    S már gurult is befelé a kisautó, mögötte a kiságy, mögötte a bólogató bádogbéka, a cérnacica, csúszott a csiga, dübögött a dob, eregélt befelé az egérke, énekelt az énekesmadár, fütyült a füstös  mozdony, gurult a görkorcsolya, gyalogolt a gyúrótábla, himbálódzott a hinta, indult az indián, izgett-mozgott az íj, jött a jérce a kakassal, ládikó a lyukkal, mackó a mézzel, nénike a nyúllal, ordított az oroszlán, mögötte öt ökröcske, parádézott a póni, ravaszkodott a róka, selypített a síp, szökdécselt a szita, mögötte a teve, a tyúkocska, az ugrókötél, az ürge, a villanyvonat, a zebra és a zsineg.
     Mire Kobak bejutott az osztályba, telisde-teli volt játékokkal a terem: játékok ültek a padokban, az ablakpárkányon, a tábla szélén; s akkora zajt csaptak, akkora csiricsárét, hogy még a kréta is ugrálni kezdett, és táncolt a táblán a táblatörlő.
     Kobak ijedtében a pad alá bújt, s mikor a tanító néni bejött, azt hitte, hogy fél az iskolától.
     – Ne félj, Kobak, nem harap meg az iskola! – nevetett a tanító néni; és mire Kobak előbújt, egy játék sem volt sehol, úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Csak az autó lapult a tanító néni zsebében. Úgy látszik, ijedtében odabújt.
 – No, ha itt vagy, megfoglak! – mosolygott a tanító néni a kisautóra, azzal – hipp-hopp! – máris A betűt varázsolt belőle a táblára. Attól fogva meg se mert moccanni; ott is maradt a táblán, míg minden gyermek le nem írta a füzetébe.
     – Mindennap fülön fogunk egy játékot, míg meg nem tanuljuk az egész ábécét – mondta a tanító néni.  Aztán megrázta a csengőt, és megkezdődött az első szünet az iskolában.