Január és február a vidám mókázás időszaka.  Január 6-án kezdődik a farsang, de minden évben máskor fejeződik be.  Egy kis számolással megtudjuk,  mikor van az ünnepnek vége: húsvétvasárnaptól kell visszaszámolni 40 napot (kivéve a vasárnapokat).  2010-ben a farsang vége – vagyis hamvazószerda – február 17-re esik.
A farsang a tavaszvárás örömünnepe.  Már évszázadok óta jelmezes felvonulások, lakodalmak és disznótorok jellemzik.  Közel a tél végéhez  az emberek már várva várják a tavasz közeledtét, ezért jelmezekkel, maszkokkal próbálják elijeszteni a telet.  Ezenkívül úgy gondolják, hogy ha sokat esznek és isznak ebben az időszakban, akkor a természet is kedvet kap hozzá, és sok termést hoz az évben.
A farsangi köszöntés alatt jelmezbe öltözött gyerekek, fiatalemberek, néha tanítók jártak házról házra a faluban.   Ahol beengedték őket, ott verses, énekes köszöntőket mondtak, majd a házigazdáktól ajándékokat kaptak: pénzt, tojást vagy szalonnát.
Nagyobb falvakra jellemző volt a farsangi felvonulás vagy falujáró menet.  A résztvevők emberi vagy állati jelmezekbe öltözködve haladtak végig a településen, miközben egy dramatikus játékot is előadtak.
A farsangi időszak nevezetes napjai:

  • Január 6.: Vízkereszt (a Három Királyok napja): A farsang kezdete
  • A Vízkereszt utáni első hétfő: regölőhétfő.  A Dunántúlon az eladófélben lévő leányoknak ekkor regöltek vőlegényt.
  • Farsangfarka: a leghíresebb farsangi napok az ünnepi időszak végén.  Ezek: a farsangvasárnap, a farsanghétfő, a húshagyókedd és a hamvazószerda.  Ez az utolsó nap a negyvennapos böjt előtt, amikor még annyit szabad enni a hagyományos farsangi ételekből, ki mennyit akar: kocsonyát, káposztát és fánkot.  A hamvazószerdát követő torkos csütörtök – habár a húsvéti böjt kezdete – a farsangi maradékok elfogyasztásának a napja.  A böjt alatt viszont húst nem szabad enni, csak tésztát, aszalt gyümölcsöt, leveseket és más böjti ételeket.

Bizonyos vidékeken úgy tartották, hogy az eladósorban lévő lányoknak  a farsang idején mindenképpen párt kell választaniuk.  A farsangi időszak végén a vénlányokat különféle módokon kifigurázták, például az úgynevezett tuskóhúzással.  A falun – nagy zajjal – végighúzott tuskót a legények a vénlányok kapujára kötötték, és lánycsúfoló dalokat énekeltek.
Mohács napjainkban is őrzi a népi farsang, a karnevál hagyományát.  Itt minden évben megünneplik a busójárást, amely turisták tízezreit vonzza magához. A népszokás eredetéről így írnak Mohács város honlapján:

[blockquote]     „Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.”[/blockquote]

     Cikkek a farsangról:

     A busójárás is a világ szellemi kulturális örökségei között (cikk forrása: kultura.hu)

     Ebben a cikkben arról olvashattok, hogyan készíthettek egy  busóálarcot: Farsangi hagyományok őrzése – busóálarc készítése.

     Egy másik cikk a farsangról: Farsangi bálok – a múltban és a jelenben.

Irodalmi művek a farsangról:

Rövid versek gyűjteménye jelmezesek bemutatásához:
Versek jelmezesek bemutatásához – Mentovics Évától
Versek jelmezesek bemutatásához – Tali Gittától

Farsangi versek

CímKözzétéve
Bartos Erika: Farsang2013.02.04.
Cinca Katica: Maszkabál2013.01.19.
Csoóri Sándor: Farsangi kutyabál2009.12.05.
Czeglédy Gabriella: Áll a bál2009.12.05.
Drégely László: Farsangi bál2013.01.30.
Drégely László: Jancsi-bohóc2009.12.05.
Drégely László: Karnevál2009.12.05.
Farsang napja ma vagyon (Népköltés)2009.12.05.
Galambos Bernadett: Farsangi fánk2009.12.05.
Gazdag Erzsi: A bohóc köszöntője2009.12.05.
Gazdag Erzsi: Itt a farsang2009.12.05.
Jankovich Ferenc: Az egyszeri-kétszeri fánk2009.12.05.
Juhász Magda: Farsangolunk2016.01.09.
K. László Szilvia: Farsang2009.12.05.
Kanizsa József: Farsangi maszkabál2009.12.05.
Lévay Erzsébet: Farsang napján2009.12.05.
Markó Béla: Farsang2009.12.05.
Mentovics Éva: A bohóc2009.12.05.
Mentovics Éva: Csorduljon a jégcsap!2018.02.16.
Mentovics Éva: Farsangi vigalom2009.12.05.
Mentovics Éva: Közeleg már farsang farka2015.01.31.
Mentovics Éva: Mulatság2009.12.05.
Mentovics Éva: Vígság legyen2009.12.05.
Mészely József: Farsang farka ma vagyon…2010.01.18.
Mészely József: Farsangi zeneszó2010.01.18.
Móra Ferenc: Kecskebál2009.12.05.
Orgoványi Anikó: Farsangoló2015.01.10.
Osvát Erzsébet: Sül a fánk2009.12.05.
Pápai Ildikó: Tavaszköszöntő2009.12.05.
Péter Erika: Jelmezbál2010.01.31.
Sarkady Sándor: Farsang2009.12.05.
Tali Gitta: Farsang táján…2020.02.03.
Tali Gitta: Farsangi csemege2013.01.30.
Tóthárpád Ferenc: Áll a bál, fogy a fánk2009.12.05.
Tóthárpád Ferenc: Keszkenő vagy kendő2009.12.05.
Udud István: Farsang2009.12.05.
Udud István: Rókabál2014.02.03.
Versek jelmezesek bemutatásához – Mentovics Éva2010.01.06.
Versek jelmezesek bemutatásához – Tali Gitta2010.01.06.

Farsangi mesék

CímKözzétéve
 Orgoványi Anikó: Farsang az óvodában2022.02.19.
A vajaspánkó (orosz népmese) Fordította Rab Zsuzsa2010.01.05.
Mester Györgyi: Erdei farsang2019.02.18.

Farsangi énekek

CímKözzétéve
A, a, a, a farsangi napokban2010.01.01.
Agyigó, agyigó, fassang, fassang!2010.01.01.
Hipp, hopp, farsang!2010.01.01.
Itt a farsang, áll a bál2010.01.01.
Sárdó gyűjjön2010.01.01.