Pillekönnyű csipkekendő
díszíti a sarkokat,
olyan fehér, olyan tiszta,
akárcsak a patyolat.

– Bármerre is szövöm hálóm,
nincs egy fia haszna se.
Nem jön arra légy, vagy dongó,
de még egy csöpp hangya se.

Bosszankodik pók apóka,
morgolódik szerfelett.
Napok óta nincs kapása,
nem fogott, csak egy legyet.

Pedig folyton sürög-forog,
hálót csomóz, tettre kész,
ám a zsákmány bárhogy nézzük,
bizony-bizony csenevész.

– Szörnyű ez a sivár étlap,
töprenghetek, hogy legyen.
Hetek óta éhezem csak,
kopog mind a nyolc szemem.

Minden hálóm érintetlen,
semmi mozgás, mit tegyek ?
Hogy osszam el családom közt
ezt a csöppnyi kis legyet?

– Sose aggódj, drága párom! –
vigasztalja pók anyó.
– Hálót szőni – úgy gondolom –
fészer mellett volna jó.

Költözhetünk akár tüstént –
szólok a húsz gyereknek…
sátrat verünk, s holnaptól már
duci dongót ehetnek.

Útra kelt a népes család,
s mire a Hold felébredt,
beszőtték a fészer sarkát,
lett ott háló temérdek.
 
Reggel, amint Kakas Kázmér
jelezte a fél hatot,
a legfürgébb pók legényke
tervezte az étlapot.

– Főételnek töltök legyet,
rántok darázscsemegét…
tálalok még aszalt méhet,
ínyenc szakács remekét.

Hetek óta fáj a fogam
egy kis hangyabefőttre…
azt hiszem, hogy dongótortát
szervírozok előtte.

Sürgött-forgott, mint a szélvész,
míg a család felébredt…
csipketálcán tálalta a
hatfogásos ebédet.

Örvendezett pók apóka:
– Csodás helyen tanyázunk,
ilyen remek vadászlesnél
nem kopik fel az állunk.

Könnyes szemmel szólt anyóka:
– Jó lesz ez a hely nekünk.
Látod, apjuk, milyen ügyes
szakács lett a gyermekünk?

Hogyha te is arra járnál,
lesd meg bátran, barátom!
Ott feszül a míves háló,
fent, a szénás padláson.