Akácliget fái alatt
szépségversenyt tartanak,
ott vonul fel minden csiga
az út menti part alatt.

Illeg-billeg minden szépség,
ott feszül egy szám rajta.
Ahány csiga, annyi fazon,
azt se tudni hány fajta.

Egyszintes meg emeletes,
kunkorodik, tekereg,
szerpentinek tarkítják a
gyöngyházfényű hegyeket.

Van, ki kerek, van, ki csúcsos,
van ki csíkos házat hord,
Joli csiga várán pedig
ott virít egy málnafolt.

Elszunnyadt a bokor alatt,
s rápottyant egy vadmálna,
az ébredő hajnal pírja
teljes díszben találta.

Málnaszínű, ékes torony,
illatozó, szép foltok…
ilyen pompás, díszes várat
éticsiga rég hordott.

Ámul-bámul minden rokon –
ilyen kastélyt ki látott?
Gólya úr se, pedig ő már
bejárta a világot.

Körüljárták, nézegették,
csodálták a kis házat:
– Ki e mintát megálmodta,
színötösre vizsgázhat.

Egyedi és természetes,
nem cicomás, mesterkélt.
Ha már mindet megszemléltük,
szavazhatunk egyenként.
 
Amíg Zümi önfeledten
ízes nektárt kóstolgat,
ugribugri Szöcske Samu
számlálja a voksokat.

– Íme itt a végeredmény,
nyomban ki is hirdetem.
Minden néző elámult a
pompás málnaszíneken.

Remek volt a színválasztás,
hát még ez a mintázat…
jó ízléssel pingáltad ki
ezt a csinos kis házat.

Szendén pislog Joli csiga:
– Nem szándékos – véltetlen –
ilyen volt már, mikor reggel
rigófüttyre ébredtem.

– Ugyan kedves, ne szerénykedj,
ahhoz is kell tehetség,
hol rejtőzzünk, merre töltsük
veszély nélkül az estét.

Irul-pirul a kis csiga:
– Most már tudom, jól jártam,
hogy éjjel a málna-lugas
rejtekében tanyáztam.

– Díszes lett a csúcsos házam,
minő pompás szerencse.
Úgy tervezem, jövőre majd
áfonyával kenem le.