Akácliget fái alatt
szépségversenyt tartanak,
ott vonul fel minden csiga
az út menti part alatt.
Illeg-billeg minden szépség,
ott feszül egy szám rajta.
Ahány csiga, annyi fazon,
azt se tudni hány fajta.
Egyszintes meg emeletes,
kunkorodik, tekereg,
szerpentinek tarkítják a
gyöngyházfényű hegyeket.
Van, ki kerek, van, ki csúcsos,
van ki csíkos házat hord,
Joli csiga várán pedig
ott virít egy málnafolt.
Elszunnyadt a bokor alatt,
s rápottyant egy vadmálna,
az ébredő hajnal pírja
teljes díszben találta.
Málnaszínű, ékes torony,
illatozó, szép foltok…
ilyen pompás, díszes várat
éticsiga rég hordott.
Ámul-bámul minden rokon –
ilyen kastélyt ki látott?
Gólya úr se, pedig ő már
bejárta a világot.
Körüljárták, nézegették,
csodálták a kis házat:
– Ki e mintát megálmodta,
színötösre vizsgázhat.
Egyedi és természetes,
nem cicomás, mesterkélt.
Ha már mindet megszemléltük,
szavazhatunk egyenként.
Amíg Zümi önfeledten
ízes nektárt kóstolgat,
ugribugri Szöcske Samu
számlálja a voksokat.
– Íme itt a végeredmény,
nyomban ki is hirdetem.
Minden néző elámult a
pompás málnaszíneken.
Remek volt a színválasztás,
hát még ez a mintázat…
jó ízléssel pingáltad ki
ezt a csinos kis házat.
Szendén pislog Joli csiga:
– Nem szándékos – véltetlen –
ilyen volt már, mikor reggel
rigófüttyre ébredtem.
– Ugyan kedves, ne szerénykedj,
ahhoz is kell tehetség,
hol rejtőzzünk, merre töltsük
veszély nélkül az estét.
Irul-pirul a kis csiga:
– Most már tudom, jól jártam,
hogy éjjel a málna-lugas
rejtekében tanyáztam.
– Díszes lett a csúcsos házam,
minő pompás szerencse.
Úgy tervezem, jövőre majd
áfonyával kenem le.