Januári vígalom,
februári móka.
– Farsangoljuk, gyerekek! –
cserregi a csóka.

Csörömpöl a főszakács
zománcos fedője,
megrémül egy oroszlán
iszkoljunk előle!

Farkas visz egy sültkappant
öreg nagyanyónak,
Piroska meg a vadász
vidáman dalolnak.

Sohasem volt, sose lesz
a cápának lába,
ám amott egy uszonyos
bakancsban riszálja.

Fánkhegyek az asztalon,
közepükben lekvár.
Ne akard, hogy unszoljuk,
vegyed, vigyed, edd már!

Kéményseprőnk maszatos,
lekváros a szája.
Biztos nem a kéményből
csöppenhetett rája.

Tömi be a fánkokat
egymás után sorra.
Vihognak a bohócok:
– Porcukros az orra!

Cirmos hátú cicuska
sajt-rudat kínálgat.
Egy kisegér cincogva
veszi el a tálat.

Morogja a komondor,
de most mégse bánja,
hiszen ő is mulatni
jött ide, a bálba.

Pirkadatig táncolunk,
hadd szóljon a nóta!
Ropjad velünk szaporán!
Ez ám a jó móka.