Földgolyónk csak kopár kőtömb,
szikla lenne nélküled,
itt, a földön, minden élő
általad nyert életet.

Vízre vár a parányi mag,
facsemete, palánta,
tőled zsendül fű, fa, bokor,
erdőn, kertben, határba’.

Langyos eső locsol mindent,
hogy friss, üde, zöld legyen,
sétálhassunk lombok alatt,
puha pázsitszőnyegen.

Gyümölcsöket, zöldségeket,
dúsan ringó gabonát
öntöznek a friss cseppjeid
néha egész napon át.

Folyómedrek adnak otthont
sok vízparti nővénynek,
nádasokban vadkacsa költ,
nádirigó sző fészket.

Langyos tavak, hűs csermelyek,
vad folyamok, patakok,
hol a szárcsa, kanalasgém,
vagy nagyapó halat fog.

Mesze kéklő hullámok közt
óceánok, tengerek
mind megannyi fürge halfajt
táplálnak és rejtenek.

Néha szilaj, máskor csendes,
tutajt hordoz, nagy hajót,
kéklő tükrén alkonyatkor
szolid napfény andalog.

Tiszta víz kell a főzéshez,
vízben tisztul a ruha,
fürdeni is vízben szoktunk,
megtisztulunk általa.

S ott a friss víz, mit megiszol,
élteti a sejteket.
Bármily furcsa, nagyrészt mi is
vízből vagyunk, ne feledd!

Semmivel sem pótolható,
hát napjaid úgy éljed,
óvjad te is, mert víz nélkül
földgolyónkon nincs élet!

(2019. március 21.)