Nap szíve délben még hevesen ver,
hajnali pára földre szitál,
fákon még ringó, zöld színű pendely,
bércek ölén már ősz hezitál.

Dobbant a szarvas, eljött az óra,
ösztöne súgja, várja a nász,
szürkület óta erdőket róva
tisztások mentén párra vadász.

Tartása délceg, bőgése hangos,
vadnászra hívó szép ősi jel,
bízik a dalban, főéke rangos,
hátha egy nőstény épp fölfigyel.

Felbőg az öblös, párhívó dallam,
ég fele tartja büszke fejét,
dús koronája máséhoz csattan,
öldöklő harcban nőstény a tét.

Fenséges ékek csattannak össze,
megfeszül izmuk, rezdül a szügy,
ellenfél roskad lassan a földre…
éljen a győztes! Eldőlt az ügy.

Hegyhátak, völgyek egymást ölelve
rejtik a búgó szarvasbikát,
tisztáson túli büszke tölgyesbe
fenséges dallam hallatszik át.

Messze vidéket kémlel a felhő
fényben aranyló ágakon át,
lombokat rázva éled a szellő
– rejtve a szarvas násza nyomát.