– Ki az, aki erdők mélyén
hamiskásan somolyog?
Mondd csak, kedves farkas koma,
biztos, nem a rokonod?

– Ugyan, hisz az én öltönyöm
előkelő, elegáns,
amott, az a vörös bunda
a nyakánál felemás.

Nézd csak meg a sunyi képét,
nem áll jól a szeme se…
amit meg a nyúlról suttog,
nem igaz a fele se.

Azt mondta, hogy jó barátok,
meg is hívta ebédre.
Pedig a kis kurta farkú
eledel lesz szegényke.

(róka)

Több méternyi magasságból
kémlelem a terepet,
minden fáról lelegelem
a sok zsenge levelet.

Házakon a cserepet is
elérném, ha akarnám,
de hát ház az ugye tudod,
nem sok van a szavannán.

Nyurga nyakam nem szokványos,
furcsának is mondható,
emeletnyi lábaimról
ismer minden ott lakó.

(zsiráf)

Télen-nyáron bundát hordok,
árnyas erdőt vígan járok.
Földi szeder, édes málna    
jó is lesz ma vacsorára.

Ha ilyen már nem akadna,
halat fogok a patakba’.
Szeretem a lépes mézet,
méhecskéktől gyakran kérek.

Süvölthetnek hideg szelek,
átalszom az egész telet.
Madárnóta, tavaszi nap
barlangomból kicsalogat.

(medve)

Erszényt cipel állandóan,
soha le ne teheti.
Benne szunnyad apró kölyke,
még abban is eteti.

(kenguru)

Banánliget közepén
kóborol egy kis legény.
– Mak-mak-mak-mak – szól a nóta.
– Banánt falok reggel óta.

(majom)

Nincsen szőre, nincsen tolla,
teste mégse meztelen,
nem sétálhat settenkedve,
mégis csendes, nesztelen.

Keze sincsen, lába sincsen,
halkan siklik nyomodba’,
felkúszik a fatörzsekre,
csíkot húz a homokba’.
 
Apró állat, madártojás…
bármi jöhet ebédre –
nem rágcsálja, ízlelgeti,
lenyeli mind egészbe’.

Pikkelymintás, sima bőrét
levedli, ha akarja.
Sose aggódj, mire lejön,
ott van az új alatta.

(kígyó)