Tavasz
Pajkos kedvű szellő-úrfi
zsenge fűben őgyeleg,
nótás kedvvel pitypangozva
ébredező völgyeket.

Rügyfakasztó langymeleggel
töltött zsákját kitárja,
bárányfelhők féltett kincsét
szomjas rétre szitálja.

Nyár
Búzaföldek telt kalászán
ékes napfény lépeget,
szivárványszín pemzlijével
festi be a réteket.

Ízes húsú gyümölcsöket
cirógat a határba’,
méhet csal az akácosba –
méz kerül a kaptárba.

Ősz
Szomorkodó fűzfák alatt
borús képű medve ül,
búslakodó tücsökzenész
deres fűben hegedül.

Földre dobva tarka fátylát
álmos léptű ősz oson,
hó-szagú szél int a télnek
ködbe hajló tölgysoron.

Tél
Csipkekendőt sző a fákra,
hajnalonta dér szitál,
angyalröptű ünnepekkel
álmodik a téli táj.

Pelyhes dunnát húz magára,
míg a felleg havazik,
álmában csak néha szusszan,
fel sem ébred tavaszig.