Nézd, a kis cinkét,
reszket az ágon,
nem zeng a hangja,
nem csendül kánon.

Borzas a tolla,
fázik a teste,
dermesztő széllel
ébred az este.

Tél dala szárnyal,
zúg a vadonban,
hóbuckák nőnek,
jégpáncél roppan.

Nézd, a sok felhő
hókristályt szórva,
paplant borít most
erdőre, tóra!

Nincs meleg fészke,
fogytán az étke,
benned van télen
minden reménye.

Légy segítője,
gondos barátja,
adj neki ételt,
s inni, egy tálba!

Adj neki almát,
friss eleséget,
magvakat, faggyút,
s várd a vendéget!

Télen, a cinkék
nem dalolásznak,
nem rejtik őket
dús lombú ágak.

Majd, ha tavasszal
friss szellő nyargal,
hálából újra
zeng a tavaszdal.

(2018. november 12.)