Luca, rendes nevén Bán Lucia, igazán rendes kislány volt.

Az óvodai középsős csoportban, ahová járt, az óvónénik és a társai egyaránt szerették. Mosolygós volt, mindenkihez volt egy kedves szava, megette az óvodai kosztot, nem rendetlenkedett a délutáni alvásidő alatt, vagyis rendben volt vele minden, egy dolgot kivéve: rémesen lassú volt, jobban mondva, kicsit lusta.

Ha megkérték, hozza oda a mesekönyvet, amiből majd felolvas az óvónéni, elindult azonnal, de közben félúton megállt, hogy megnézze, bimbózik-e már a fokföldi ibolya, a csoport közös virágja, aztán elment vízért, mert úgy látta, kiszáradóban van a virág, majd hirtelen eszébe jutván, hová is indult, megkereste a mesekönyvet, és odavitte a már türelmetlenkedő Vera óvónéninek.

Ha ebéd után, naposként, le kellett szednie az asztalról a tányérokat, poharakat, neki is kezdett haladéktalanul, de közben eszébe jutott, hogy a szalvétákat a szemétbe kell dobni, és a kancsó vizet is vissza kell vinni a konyhás néninek, mielőtt még kiborulna, így a tányérok leszedésére csak nagysokára, lassacskán került sor.

Beköszöntött a tél, s december elején a gyerekek az óvodai Mikulás ünnepre készültek. Az óvónénivel megbeszélték, ki, milyen ajándékkal lepi meg a szüleit, testvérét, illetve kisorsolt kis óvodai társát.

Az ajándékok elkészítésére csupán néhány nap állt rendelkezésre. A gyerekek otthon állították össze az ajándékokat, amelyek persze nem voltak sem drágák, sem bonyolultak, csupán egy kis szorgalomra, ötletre és kézügyességre volt szükség az elkészítésükhöz.

Óvónéni nap mint nap rákérdezett: készülnek már az ajándékok? A gyerekek lelkesen sorolták, ki, mivel készült már el.

Persze Lucát is megkérdezte az óvónéni: 

– Luca, ugye te is elkészülsz december 6-ig az ajándékaiddal?

– Hogyne, óvónéni – felelte a kislány.

Otthon azonban csak húzta-halasztotta a dolgot. Beszerezte ugyan a szükséges kellékeket, volt színes ceruzája, festékje, papírja, szalag, és olló is a rendelkezésére állt, de minden nap csak valami apró előrehaladás mutatkozott az ajándékok elkészítésében.

Az óvónéni, hogy minden rendben legyen, újra meg újra rákérdezett a gyerekekre, készülnek-e a meglepetések?

Már mindenki behozta és bemutatta Ági néninek az ajándékba készített rajzát, ollóval kivágott színes papírdíszeit, a piroskucsmás Mikulás figurát, csak Lucának nem voltak készen az ajándékai. És még meg is magyarázta: apukámtól hallottam, hogy a gyors munka sose jó.

Óvónéni kénytelen volt elnevetni magát, hiszen Luca mindig teljesíteni szokta a feladatait, csak általában lassan, legutolsónak készült el vele.

Meg is mondta Lucának: nem tudom, ismered-e, apukádtól hallottad-e a szólást, hogy lassan készül, mint a Luca széke. Ezt a szólást mintha csak rólad mintázták volna…

Ennek ellenére – ha lassan is, mint a Luca széke -, végül Luca Mikulás napi ajándékai is elkészültek, pontosan december 6-ra. Csak – reggel helyett – estére…