Csikorog a tél,
szegény farkas fél,
hogy éhesen marad,
pecsenyét nem harap.
Fut a havon keservesen,
de nincs terítve sehol sem.
Estére elére,
a falu végére.
Egy hóbuckán van a helye,
és így vonít szegény feje,
mert a szíve szomorú:
A-dós né-kem a fa-lúúú!

Szegény farkas, jobb elhagyni,
nem sietnek azt megadni,
a kis kutyák kinevetnek:
„Majd megadjuk, meg, meg, meg.”
S rád ugatnak a kuvaszok:
„Jobb, ha elmégy, jobb, jobb, jobb!”

Szép az este, süt a hold,
szegény farkas szót fogadott
s elloholt.