A mókusgyerekek, Bojtosfül, Fürgeláb, Csillagszem és Picurka legkedvesebb szórakozása a hancúrozás volt. Föl a fára, le a fáról, bújócskázás a fatörzsén körbe-körbe, szökkenés egyik ágról a másikra. Kifogyhatatlanok voltak az ötletekből. Egyik nap mókuspapa egy zsák dióval állított haza. Amint kiöntötték a zsák tartalmát az asztalra, hát lássatok csodát, egy aranydió is volt köztük! A négy kismókus egyszerre kapott az aranydió után, de az apukájuk türelemre intette őket.
– Azé legyen az aranydió, aki a legjobban megérdemli!
Nosza, összedugták a fejüket a kismókusok, hogy döntsék el, hogy ki érdemli meg közülük a legjobban. Bojtosfül szerint a dió őt illeti, mert ő a legokosabb közöttük, Fürgeláb azt mondta, hogy ő tud a leggyorsabban fára mászni, Csillagszem szerint ő segít a legtöbbet anyukájának, Picurka pedig arra hivatkozott, hogy ő a legkisebb, neki van szüksége a különleges vitaminokra. Mivel nem tudták eldönteni a kérdést, Fürgelábnak támadt egy remek ötlete.
– Rendezzünk futóversenyt! Aki elsőnek fut be a célba, az nyeri el az aranydiót! – javasolta.
Bojtosfülnek tetszett az ötlet, de a többieknek kevésbé.
– Mókusmama azt mondta, hogy ne futkossunk a földön, mert elkaphat minket a róka. – aggódott Csillagszem.
– Úgyis Fürgeláb nyeri meg a versenyt, nekünk esélyünk sincs a nyerésre! –durcáskodott Picurka.
– Majd adok nektek előnyt a rajtnál. – ajánlotta fel nagylelkűen Fürgeláb, és egy bottal már húzta is a kezdővonalat.
– Meddig kell futni? – érdeklődtek a testvérek.
– Addig a kökénybokorig. – határozta meg a célt Fürgeláb.
– Álljunk már végre a vonalhoz, és a megadott jelre egyszerre kezdjünk futni. – vette át az irányítást Bojtosfül. – A szabály szerint mind a négy lábnak érintenie kell a talajt! Ugrálni nem ér!
Ezzel mindannyian egyetértettek.
– Ki adja meg a kezdő jelet? – kérdezte Csillagszem.
– Majd én! – kiáltotta a fejük fölött bámészkodó Csöröge, a szarka. – Vigyázz, kész, rajt! – kiáltotta.
A mókuskák elkezdtek futni. Szaladtak, ahogy csak a lábuk bírta! Bojtosfül rajtolt el leghamarabb, de Fürgeláb gyorsan megelőzte. Csillagszem, és Picurka is igyekezett, de hamar lemaradtak. Fürgeláb loholt elől, már nem kellett sok, hogy célba érjen, amikor elcsúszott valamiben, és hatalmasat bukfencezett! A többiek egyenesen belerohantak, és pillanatok alatt egy nagy mókuskupac keletkezett! A négy testvérből álló gombóc tekeredett, kalimpált, gurult jobbra, balra! Úgy összegabalyodtak, hogy azt se tudták kinek melyik a lába, farka! Mire nagy nehezen kibogozták magukat, dühödten estek egymásnak.
– Miért buktattál fel?
– Én? Te estél orra előttem!
– Ti meg elálltátok az utat előlünk!
Mikor kiveszekedték magukat, körülnéztek, hogy mi okozhatta a bukást. Egy fényes csíkot vettek észre, mely keresztezte az útjukat.
– Hát ez meg mi a csoda? – néztek kérdőn egymásra.
– Csapda! Meneküljünk! – sikított fel rémülten Picurka.
– Maradj már! – intették le mind.
– Talán korcsolyapáját épít valaki? – töprengett Csillagszem.
– Ilyenkor? Ugyan már! – intette le Fürgeláb.
– Kövessük a csíkot! Nyomozzuk ki az elkövetőt! – javasolta Bojtosfül.
Ez az ötlet mindenkinek tetszett. A négy kis mókus lábujjhegyen lopakodott a bokrok közé.
– Odasüssetek! A kövön át vezet a csík! – kiáltott fel Csillagszem.
– Pszt! Halkabban! Még meghallja az ellenség, és lecsap ránk! – ijedezett Picurka.
– Nézzétek! Arra, arra! A patak felé halad a nyom! – mutatta izgatottan Fürgeláb.
– Ez csak valami földönkívüli lehet! – ámuldozott Csillagszem.
– Állj! Valamit hallok! – állította meg a csapatot Bojtosfül.
Nyám-nyám, csám-csám! – hallatszott a békés csámcsogás egészen halkan.
A hang irányát követve a mókusok egy kövér éticsigát pillantottak meg, amint békésen falatozott egy friss levélből.     
– Aha, szóval ezért éti a neve! Most is hasát tömi, ahelyett, hogy sportolna! – mormogta Fürgeláb.
– Elnézést, kedves csiga, hogy megzavarunk az étkezésed közben, csak azt szeretnénk megtudni, hogy te készítetted-e ezt a hosszú, fényes csíkot? – kérdezte udvariasan Csillagszem.
– A gusztustalan nyáladdal te síkosítottad össze a futópályánkat? – szegezte neki a kérdést kevésbé udvariasan Fürgeláb. 
– Már ne is haragudjatok, de ez az én járdám! – nézett a mókusokra a csiga, félbehagyva a rágcsálást. – Csak ezen tudok haladni.
– Szép kis járda, amin mások hasra esnek! – berzenkedett Bojtosfül.
– És miért nem elég neked egy csík, amin haladsz, olyan szélesen benyálkáztad az utat, mint egy több sávos autópálya!
– Azért, mert reggel itt zamatosak a levelek, délután meg az út másik felén. Ezért futkosok oda-vissza.
– Még, hogy futkosol! Ha-ha-ha! – a mókusok akkorát kacagtak, hogy megfájdult a hasuk a nevetéstől! Lemegy a nap, mire egyet moccansz!
– Igenis futkosok! Még a csápjaim is lobognak a nagy igyekezetemben! – felelte sértődötten a csiga.
– Hogyha tudsz futni, akkor fuss velünk versenyt! – heccelték a mókusok.
– Az nagyon igazságtalan lenne! A földön csúszó haslábammal nem tudnék versenyre kelni a négylábasokkal!
– Akkor csinálunk neked görkorcsolyát! – mondta segítőkészen Picurka.
Ezen az ötleten megint nagyot nevettek a többiek.
– Mit szólnál inkább egy rollerhez? Arra fel tudsz kapaszkodni, aztán huss! – javasolta Fürgeláb.
– Nem bánom! Ha elkészítitek nekem, szívesen kipróbálom. – egyezett bele a csiga.
A kismókusok máris hozzáláttak a kellékek beszerzéséhez. Gombák kerek kalapjaiból lettek a kerekek, faháncsból a lábtartó, ágasfa a kormány. Csöröge, a szarka önzetlenül még egy fényes kis csengőt is illesztett a rollerre, pedig az friss szerzeménye volt.    
Elkészült a kicsi roller, a csiga rámászott. Csakhogy nem volt lába, hogy meghajtsa, ezért a mókusok tolták át a célvonalon.
– Te vagy a győztes! – paskolták meg a csiga házát, az pedig boldogan meglengette a csápjait.      
– Kedvesek vagytok! Ilyen gyorsan még sosem haladtam! – mondta hálálkodva.
Most aztán kit illet meg az aranydió? Úgy döntöttek, hogy közösen ünnepelnek. A diót feltörték, és mindenkinek jutott belőle egy darab. Még a csigát és a szarkát is megvendégelték, elvégre nekik is közük volt a sikerhez.