Békák, hű társaim, ti brekegők,
kik énekelve vesztek levegőt,
szeretném megköszönni, cimborák
a sok szép nyári estét, éjszakát,
s hogy még a langyos őszi alkonyok
idején is kuruttyolgattatok.

De már az ősznek, vége annak is,
reszket a nád, lúdbőrzik a víz,
és reggelente ezüst zúzmarát
virágzik a vízmenti fűzfaág.
El-elbújik a hold s a csillagok:
nem szégyen, hogy ti is elbújtatok.

Iszapba bújva várjátok, amíg
a téli világ kitavaszodik.
De hogy nyugalmas legyen álmotok,
olykor-olykor majd kuruttyolgatok,
tavaszra várón breke-brekegek,
amíg végképpen be nem rekedek.