Egyszer volt, hol nem volt,
Valóságos mese volt…
Valamikor messze-messze,
Ott kezdődött Názáretbe’,
Názáretnek városában,
Hétköznapi kicsi házban.
Mária aludt, s álmodott,
Körülötte angyalok.
Egyikük. Ím, hozzálépett,
Szép orcája napként fénylett.
Meleg fénye körülvette,
Simogatta, átölelte.
– Mária, Mária – szólt az angyal –
Szíved tele jósággal,
Hűséggel és szeretettel,
Áldani fog minden ember.
Gyermeket szülsz nemsokára
Vétkeseknek váltságára.
Ő lesz majd az út, az élet,
Ki követi, el nem téved.
Ennyit mondott a szép angyal,
S tovatűnt a virradattal.
Mária, amint felébredett,
Vőlegényéhez sietett.
József künn a mezőn várta,
Védőn zárta két karjába.
Boldog mosoly ült arcára,
Ő is ezt az álmot látta.
Telt az idő, múlt az idő,
Üzenettel egy lovas jő.
A királynak parancsára
Ki-ki térjen hazájába.
Útnak indult József, Mária
Betlehemnek városába.
Mentek, mentek szamárháton,
Hosszú volt az útjuk nagyon.
