A bohóc

Egyet lépek, kettőt botlom –
szabóm varrta díszes fodrom.
Bő nadrágom lötyög rajtam…
felkötözöm, hogyha baj van.

Kezemben egy sétapálca,
víg mosolyom nem csak álca.
Hupilila minden gombom,
csetlem-botlom a porondon.

Cipőm orra el lett szabva,
olyan, mint egy kisebb labda.
Elhuppanok, hasra esem…
ki cserélne vajon velem?

Mégis vidám fickó vagyok –
szeretnek is kicsik, nagyok.
Gurgulázva nevetgélek.
Járjuk együtt! Szeretnétek?

Micimackó

Ezerholdas Pagony felől
jöttem ide hozzátok.
Egész úton mézet nyaltam,
így most vígan nótázom.

Medve a bálban

Lépes mézre vágyom egyre –
attól víg a mackó kedve.
Felfalom az akácmézet,
nagy bundába alig férek.

Döcögős a medvetáncom,
de a bálon vígan járom.
Ha lesz néhány édes falat,
azt eszem majd és nem halat.

Medvetánc

Felfaltam a lépes mézem,
vennék, hogyha volna pénzem,
de a pénzem mind elfogyott,
így ebédre halat fogok.

Lecammogok a tópartra,
biztos vár ott néhány harcsa.
Vígan járom medvetáncom,
csak a sok hal meg ne ártson.

A létra

Felmászhatsz rám jó magasra,
szedheted a barackot.
Lépkedhetsz a fejem búbján,
de én mégsem haragszom.

Fokról fokra kapaszkodva
araszolhatsz felfele.
Akaszd rám a kosárkádat,
s ami érett, szedd bele!

 A medve

Télen-nyáron bundát hordok,
árnyas erdőt vígan járok.
Földieper, friss vargánya
jó is lesz ma vacsorára.

Ha ilyen már nem akadna,
halat fogok a patakba’.
Szeretem a lépes mézet,
méhecskéktől gyakran kérek.

Süvölthetnek hideg szelek,
átalszom az egész telet.
Madárnóta, tavaszi nap
barlangomból kicsalogat.

A Nap

Felváltva a csillagot,
kéklő égen ballagok.
Sugaraim temérdek
sötét helyre beférnek.

Elolvasztom a havat,
melengetem a tavat.
Fényem küldöm felétek,
míg a parton henyéltek.

A pillangó

Könnyű a léptem,
libben a szárnyam,
hajnalban már a
kerteket jártam.

Csábít a rózsa,
rezzen az ága,
bókol a szélben
tarka virága.

Tálam a nárcisz,
étkem a nektár,
sárga virága
mindennap megvár.

Négy kecses szárnyam
lebben a szélben,
rózsakehelyben
szunnyadok éjjel.

Tavasztündér

Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket,
a tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet,
az ágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik, ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.

A királylány

Ékes a koronám,
csillog-villog,
két szemem pillája
szendén pislog.

Gyémántos fejdíszem
földig fátyol,
bársonyos cipellőm
szinte táncol.

Várom a herceget,
jöjjön értem,
csillogó jegygyűrűt
hozzon nékem.

A gyertya

Fejem búbján táncot járó,
aranyfényű korona –
mégsem vagyok a fenséges,
szép fejdíszek rokona.

Táncom közben hőség árad,
fényem hintem felétek,
forróságom meg is éget,
hogyha netán elértek.

A virágszál

Felkeltett a kikelet,
szél borzolja ingemet.
Illatomat vidáman
hintem szét a világban.

Kelyhemben a sok nektár
döngicsélő méhet vár.
Mézillatom bódító,
női szívet hódító.

Kiskertben nyílok százával,
jól mutatok a vázában.

A fenyőfa

Aggattak rám arany csengőt,
díszes mézeskalácsot.
Én köszöntöm nálatok is
a szépséges karácsonyt.

Táncot járó gyertyám lángja
elűzi a hideget.
Többi társam erdők mélyén,
magas hóban didereg.

Leveleim örökzöldek,
hó se, fagy se árt nekik,
termésemet lakásdíszként,
koszorúban kedvelik.

A tücsök

Minden este itt ülök –
én a nótás kistücsök.

Messze szárnyal víg dalom:
hegedűszó, cimbalom.

Ha a vén Hold felébred,
altatódalt zenélek.

A tücsök

Ha leszáll a nyári este,
kiskertedben zenélek.
Ne hidd azt, hogy lusta vagyok,
napközben sem henyélek.

Szárnyaimat dörzsölgetve
vonózom a fák alatt.
Elbűvölöm muzsikámmal,
aki arra áthalad.

Kedvelem a társaságot,
ritkán vagyok egyedül.
Ilyenkor a zenekarom
önfeledten hegedül.

Nyáron, ha a Hold fényénél
kitárod az ablakod,
andalító altatóként
muzsikánkat hallhatod.

A hangya

Szorgalmas a házam népe,
gyűjtögetünk már a télre.
Kenyérmorzsát cipelgetek.
Találd ki, hogy ki lehetek?

A hópihe

Csillog a szoknyám,
csillog az ingem.
Ott, ahol éltem,
hófehér minden.

Jéghegyek csúcsán
imbolygó felleg…
éled a szellő,
ringnak a pelyhek.

Várnak a dombok,
hívnak a rétek,
szél karján lengek,
szállok felétek.

A káposzta

Százrétű a rokolyám,
csupa csipke ingem.
Ha jobban megnézel,
zöldül rajtam minden.

Levelemet felszelve,
üvegekbe téve
vitamindús salátát
spájzolhatsz el télre.

A sütőtök

Hosszában csíkos
köpönyegem sárga.
Dérlepte földön
fekszem a határba’.

Ősz végi estén
dacolok a széllel.
Húsomat süsd meg,
s megeheted mézzel.

A teknősbéka

Izzó homok melegétől
tojásomból kikelek,
komótosan poroszkálok,
nehéz páncélt cipelek.

A hold

Csillagok közt lépkedem,
lámpást cipel két kezem.
Éjjel járom az égboltot,
csillagmintás gallért hordok.

A csillag

Az égbolt most olyan tiszta,
csillog rajta minden minta.
Kiscsillagként köztük járok,
onnan jöttem tihozzátok.

A mérges gomba

Fejem búbján pörge kalap,
gallér feszül vállamon.
Kalapomon barna foltok…
mérges vagyok – vállalom.

Erdőszéli bokrok alján
a sok eső rám csorog.
Eljöttem hát farsangolni,
bocskoromban táncolok.

A gólya

Kémény csúcsán kelepelek,
etetem a gyerekeket.
Ebédért egy rétre járok,
s van még egy-két vizes árok…

Ugra-bugra békafiak
garantáltan zsenge falat.
Hosszú lábam, piros csőröm…
tavasztól már itt időzöm.

Ha szárnyat bont kis családom,
békát fogunk majd a lápon.
De nyár végén minden évbe’
elköltözünk messze délre.

A katicabogár

Kisnyúl szalad át a réten,
ezer virág integet
incselkedő szél borzolja
apró, lenge ingemet.

Letépte az egyik pettyem,
s elfújta a határba…
megtaláltam, s jól felvarrtam
a kis piros kabátra.

Űrhajós

Űrhajómmal tovaszállok,
kérlek, mégse sírjatok,
körbejárok néhány bolygót,
aztán újra itt vagyok.

Lovag

Sehol sincs tán a világon
nálam bátrabb dalia.
Ne lopd el a király lányát,
s nem lesz akkor galiba!

Pengeéles kardom hegyét
kerülje az ellenség!
Kivel eddig párbajt vívtam,
talán most is reszket még.

Tűzoltó

Én vagyok a bátor szívű,
segítőkész lánglovag,
hogyha netán házad égne,
eloltom a lángokat.

Bátor vagyok, hisz a munkám
veszélyesnek mondható.
Ha kimentem a családot,
hálás minden ott lakó.

Fecskendőmmel lelocsolom
a sistergő parazsat.
Sose játssz az öngyújtóval,
meg ne égesd magadat!

A pék

Hajnal óta sütögetek,
kiflim kunkor, zsömlém kerek.
Dagasztom a kenyereket –
ha kisültek, megeheted.

A kéményseprő

Öltözékem fekete.
Ugyan mi más lehetne?
Kéményedbe belesek,
sötét kormot keresek.

Felmászom a háztetőre,
kitisztítom egykettőre.
Szerencsét is hozok – sokat,
fogd meg gyorsan a gombodat!

A süni

Szúrós, tüskés a subám –
illik is e ruha rám.
Gombolyaggá gömbölyödöm
aki bánt, azt megböködöm.

A kisegér álma

Apró pettyes pizsamámban
egy gomb alatt szundikáltam.
Egész éjjel sajtot faltam,
ízes diót ropogtattam.

Ásítozom, gyomrom korog.
Maradt még sajt? Éhes vagyok.
Hol a csuprom? Hol a tálam?
Lehet, hogy csak kitaláltam?

Elillant az összes étel,
be kell érnem emlékével.
Teli hűtő is csak álom…
eleséget kell találnom.

Cincogni sincs nagyon kedvem,
fáj a pocim, nincs ez rendben.
Hűvös kamrák rejtekében
élelmet kell keresgélnem.

Kirágom a liszteszsákot,
minden sajtra lyukat rágok.
Kiürül a darás véka?
Átosonok a szomszédba.

Mákos patkó, köleshegyek,
várjatok csak, rögvest megyek!
Jöhet dió, bab vagy lencse,
nem marad egy árva szem se.

Incifinci

Incifinci a nevem,
a jó sajtot kedvelem.
Szeretem a diót is,
megeszem egy kilót is.

Nem egyszerre – tíz nap alatt -,
s közben kímélem hasamat…

Szürke egér

Szürke kicsi egér vagyok,
minden lyukba belebújok.

Apró résbe is beférek,
enni senkitől sem kérek.

Úgysem adnának soha,
a sorsom így mostoha.

A mókus

Fák odvában van a házunk,
éjjel-nappal itt tanyázunk.
Elrejt minket tölgyes erdő,
lombja között kicsink felnő.

Ágról ágra ugrándozunk,
farkincánkkal kormányozunk.
Bundánk vörös, fogunk erős.
Ugye, neked is ismerős?

A kismadár

Meleg nyáron vígan élek,
vár reám a puha fészek.
Pihetollal teleraktam,
négy-öt tojás van alattam.

Ringatnak a lombos ágak,
hernyók, legyek énrám várnak.
Csivitelve elröppenek
tarka mezők, erdők felett.

A vadász

Erdőt járom télen, nyáron,
minden állat a barátom.
Akármilyen hideg legyen,
kétnaponta ott a helyem.

Mert a fagyos, nagy hó alatt
kisnyúl és őz éhen marad.
Nem elég a zord tél foga,
hó alatt van a vacsora.

Szép szarvasok, foltos őzek
etetőkhöz el-eljőnek.
Hordok nekik szénát, magvat,
így télen is jóllakhatnak.

Az almafa

Ősszel, ha a kósza szellő
repteti a levelet,
felmászhatsz az ágaimra,
s gyümölcsömet eheted.

Ott piroslik minden évben
magasan a faágon.
Tiéd lehet valamennyi,
ropogtasd el, barátom!

A boszorkány

Varjú tolla, béka lába,
gyere el a boszibálba!
Seprűnyélre felpattanva
vágtass velem a vadonba!

Ropjunk táncot száz banyával,
mosakodjunk békanyállal.
Felfrissülünk nyomban tőle,
szépek leszünk egykettőre.

Kakas

Kakas mondja: – Kukurikúúúú!
Én vagyok az érces-hangú,
tarka tollú, tarajas,
nagy sarkantyús kiskakas.

Kutya

Ébren őrzöm a házat,
ugatok is vagy százat.
Máris jelzek a gazdámnak,
ha itt idegenek járnak.

Kecske

Mindenfélét lelegelek,
s nevelem a gyerekemet.

Szép hosszú a szakállam,
irigylik is néhányan.

Finom, langyos tejet adok,
cserébe friss füvet kapok.

Ló

Hosszú lábam, fényes szőröm –
a száguldást vígan győzöm.
Szép, hosszú a sörényem,
egy kis zabbal beérem.

Macska

Egész nap csak heverek,
vagy egeret kergetek.
Ha nem fogtam egeret,
kapok helyette tejet.

Liba

Liba mondja: – Gá-gá-gá!
Elmegyek ma világgá.
Szép, fehér a tollruhája,
délceg, büszke a járása.

Egér

Apró vagyok, s ha akarok
mindenhová bebújok.
Ha már mindent kirágcsáltam
macska elől elfutok.

Szamár

Kiskocsit húz, s közben iáz,
utasára nagyon vigyáz.
Szürke az ő öltözéke,
két nagy fül a feje éke.

Béka

– Béka vagyok – brekeke!
Legyet eszem. Tudod-e?
Hosszú, ügyes nyelvemmel
kapkodom a legyet el.

Béka 2.

Béka vagyok – bre-ke-ke,
vadászom a legyekre.
Vár engem egy nagy mocsár,
olyan, mint egy teli tál.

Vakond

A kis vakond szép, fekete,
s óriási a tenyere.
A föld alatt járatot fúr.
Eshet eső, sosem izgul.

Egérke

Icipici kis egérke
sajtot rágicsál ebédre.
Ha zajt hall az ajtó felől,
eliszkol a macska elől.

Veréb

Ugrabugrál a veréb:
– Van valahol eleség?
Kis bogarak, apró magvak,
Benneteket, hamm, bekaplak!

Nyúl

Hosszú fülek,
s kis farkinca legvégül.
Tapsifüles
árnyéktól is megrémül.

Róka

Vörös bunda, lompos farok:
– Én a ravasz róka vagyok!
Friss nyúlhús az eleségem,
a vadász az ellenségem.

Bagoly

Napközben csak szunyókálok,
tölgyfa magas csúcsán hálok.
Éjszakámat vígan élem,
reggelig csak egerészem.

A búza

Zöld vagyok, ha kikelek,
ha megértem, sárga.
Nyári szellő szelíden
ringat a határba’.

Hiába a sok szemem,
ám én mégsem látok.
Illatozó kenyérként
érkezem hozzátok.

A nyúl

Forró nyáron, fagyos télen
szőrmebundát viselek,
bokrok mélyén meglapulva
minden neszre figyelek.

Fülem hosszú, farkam kurta,
orrom folyton szimatol,
felhúzom a nyúlcipőket,
ha a róka kiszagol.

Hóember

Álldogál egy vidám legény,
jégcsap lóg az orra hegyén.
Hó a keze, hó a lába,
deres minden porcikája.

Körülötte mély a hó,
pocakja vagy hét akó.
Messze virít répaorra,
cakkos sálját vígan hordja.

Éjfekete szén a szeme,
vasfazék a cilindere.
Füléig ér mókás szája,
a hófúvást büszkén állja.

Egy cseppet sem didereg,
jól bírja a hideget.
Söprűnyél a sétapálca,
hómezőket azzal járja.

A boszorkány

Seprűm nyergén felreppenve
száguldom a rengetegbe’.
Kétszáz évet már megértem,
bátor vagyok, sose féltem.

Fejemen a varázskendő,
gonosz vagyok, kárörvendő.
Köpönyegem toldott-foldott,
kondéromban méreg fortyog.

Öntök hozzá békanyálat,
fél csupornyi varjúhájat,
három pihe kányatollat,
s elkészült a varázsoldat.

Padlásomon denevérek…
szívességre sose kérj meg!
Hogyha mégis erre tévedsz,
békatestben tovább élhetsz.

A béka

Kutykurutty és brekeke –
vígan szól a nóta.
Szökdécselnek, ugrándoznak
kora reggel óta.

Pocsolya meg tavi nádas,
mocsarak és lápok…
gyertek, gyertek, apró népek,
sok szúnyog vár rátok!

– Brekekeke-brekekeke,
a legyeket szereted-e?
– Brekekeke, szeretem,
ha tehetem, megeszem.

Mario

Nagyra növök, szökdécselek,
elérem a felhőket.
Égen-földön senki sincsen,
aki engem legyőzhet.

Luigi

Marioval útra kelünk,
s hegyen-völgyön haladva
leesünk a magas hídról
egyenest a patakba.

Búvárkodunk, felhőn siklunk –
magas hegycsúcs integet.
Futunk, futunk, meg sem állunk,
s begyűjtjük a kincseket.