A település minden tekintetben kicsi volt, csupán egy volt benne nagy, a szegénység.
A néhány módosabb gazda csak azért nem költözött el onnan, mert földjeik a faluhoz kötötték őket.
A község vezetője – a településhez hasonlóan -, kicsi volt, alacsony termetű, vézna emberke, de külső adottságait ellensúlyozván, nagy szívvel rendelkezett, ami folyton jó cselekedetekre sarkallta.
Sok nélkülözéssel teli esztendő és sovány karácsony után, úgy gondolta, meghirdeti a faluban a „szegények karácsonyát”, vagyis hogy ez egyszer a kevéssé tehetős embereknek is jusson az ünnepek alatt a jóból.
Egyenként kereste fel a faluban élő, módosabb gazdákat, és a szeretet ünnepére hivatkozva kérte őket, adakozzanak a szegények javára, hogy abban az évben végre mindenki kaphasson ajándékot.
A település főterén felállították a kecskelábú nagy faasztalt, és mindenki odajárulhatott a maga adományával.
Jöttek subában, bundában a jómódú gazdafeleségek, némelyik az urát is elhozta, és széles mosollyal az arcukon, kevélyen rakták le fényes papírba burkolt ajándékaikat.