Medveországban történt.
Egy ember azt mondta a feleségének:
– Te asszony, nagy a hiba!
– Ugyan már mi volna?
– Hát az, hogy a farkas pusztítja a kecskét.
– Ej no, apjok, arról pedig tenni kell! Eszeljen ki kelmed valamit!
– Kieszeltem már.
– Hadd lám, mi az?
– Farkasvermet ások, és a koma majd beleesik.
– Jó lesz biz az, apjok! De ássa kelmed még ma, azzal is kevesebb kecske vész el.
Az ember kiment az erdőre, és kezdett egy igen nagy vermet ásni. Nagy zajjal, sóhajtozással folyt a nehéz munka. Felverte vele a mackót álmából.
– Már csak megnézem – dörmögte magában Mackó úr –, ki mer ilyen iszonytató nagy lármát csapni.
Kibújt a barlangjából, odacammogott az emberhez, és így köszöntötte:
– Jó reggelt, szomszéd! Mi dologban fáradsz?
– Farkasvermet ások.
– Ugyan ugye? Talán van valami féltős jószágod?
– Volt kilenc szép kecském, megdézsmálta a farkas, csak hat maradt közülök. Ezt a hat gyönyörű kecskét szeretném megmenteni, és a komát ebbe a verembe ejteni.
– Hát csak ásd, szomszéd, ásd! – dörmögte a Mackó, s tovább akart menni, de egyszerre csak megfordult, mint akinek hirtelen jutott valami az eszébe.
– Hé, szomszéd, mondanék én egyet, kettő lesz belőle: nem olyan együgyű ám a farkas, hogy a veremnek szaladjon.
– Nem? Hát akkor hogy essék bele?
– Már azt nem tudom. De jobb lesz másvalamit kitalálni. Én gondoltam egyet. Mivel úgyis abban a járatban vagyok, hogy szolgálatot keresek, fogadj meg engem csősznek, meglásd, túljárok én a farkas eszén!
– Mondasz valamit, Mackó! Igaz biz az! Te erősebb vagy a farkasnál, megbirkózol vele, és legyőzöd. Nem bánom, állj be hozzám csősznek, három nap az esztendő!
– Áll az alku. Fogadom, hogy három nap múlva nem lesz ezen a tájon semmi keresnivalója a farkasnak.
– Mit mondtál?
– Azt, hogy a farkas nem eszi meg a kecskéidet.
– Úgy már értem. Csak jól vigyázz!
A jó ember nagyon örült a szerencsés véletlennek, amely őt Mackó szomszédnak útjába ejtette, és mint aki dolgát jól intézte, széles kedvvel ballagott hazafelé.
Otthon a felesége kérdezte:
– Nos, meg van ásva a verem?
– Meg bizony! Olyat még nem evett a koma!
– Hm. Aztán bele fog-e esni?
– Bele az mindenestül – dicsekedett a gazda nagy fennen. A nagyszerű alkut nem akarta feleségének elárulni, meglepetésnek tartogatta számára.
Másnap szólt az asszony:
– Jó lenne kitekinteni a farkasverem felé, és megszámlálni a kecskéket, nem hiányzik-e vagy egy.
– Ráérünk arra holnap is – volt a rövid felelet.
Másnap újra nógatta a felesége, hogy nézzen a kecskék után.
– Ráérünk arra holnap is – volt újra a felelet.
Harmadnap megint csak nem állhatta az asszony, hogy meg ne szólítsa az urát.
– Bízd csak rám, nem lesz ott semmi hiba, hiszen csőszt fogadtam a kecskék mellé! – kevélykedett az ember
– Csőszt? Ugyan mifélét?
– Hát Mackó szomszédot!
– Mackót? Megbolondultál? Mit fizetsz neki?
– Mit fizetek? Ej, arról nem is beszéltünk, egészen elfelejtkeztem róla.
– Szerencsétlen emberfia! Mért nem mondtad ezt nekem előbb? No, hiszen üthetjük már bottal a nyomát a hat szép kecskének! – szörnyülködött az asszony.
– Hagyd el, anyjok, jobban tudom én azt, mint te.
Ezzel kiballagott az erdő szélére, és még jókor érkezett, mert Mackó szomszéd épp akkor szedte-vette magát, hogy barlangja felé a sűrűbe osonjon.
– Hová, hová, édes csőszöm?
– Megyek pihenni.
– Hát csak nagy dolgot adott az a gonosz farkas? – kellemeskedett az ember.
– A farkas nem adott éppen olyan nagy dolgot, hanem a kecskék egészen kifárasztottak.
– Ugye, fürge, virgonc állatok, sokat lótnak-futnak?
– Már nem.
– Hová tetted őket?
– Megettem. Abba fáradtam bele.
– Megetted? Azért fogadtalak fel csősznek?
– Hát nem azt ígértem én neked, hogy három nap múlva nem lesz a farkasnak ezen a tájon semmi keresnivalója, s hogy nem ő eszi meg a kecskéidet?! Elég baj ez nekem, hogy akár kellett, akár nem, három nap alatt megettem hat kecskét.
A szegény ember csak vakarta a füle tövét, és három napig nem merte magát mutatni otthon. Harmadnap azután a felesége jött utána keresni, mert attól félt, hogy őt is megvacsorálta a furfangos szomszéd ráadásul.
Egy ember azt mondta a feleségének:
– Te asszony, nagy a hiba!
– Ugyan már mi volna?
– Hát az, hogy a farkas pusztítja a kecskét.
– Ej no, apjok, arról pedig tenni kell! Eszeljen ki kelmed valamit!
– Kieszeltem már.
– Hadd lám, mi az?
– Farkasvermet ások, és a koma majd beleesik.
– Jó lesz biz az, apjok! De ássa kelmed még ma, azzal is kevesebb kecske vész el.
Az ember kiment az erdőre, és kezdett egy igen nagy vermet ásni. Nagy zajjal, sóhajtozással folyt a nehéz munka. Felverte vele a mackót álmából.
– Már csak megnézem – dörmögte magában Mackó úr –, ki mer ilyen iszonytató nagy lármát csapni.
Kibújt a barlangjából, odacammogott az emberhez, és így köszöntötte:
– Jó reggelt, szomszéd! Mi dologban fáradsz?
– Farkasvermet ások.
– Ugyan ugye? Talán van valami féltős jószágod?
– Volt kilenc szép kecském, megdézsmálta a farkas, csak hat maradt közülök. Ezt a hat gyönyörű kecskét szeretném megmenteni, és a komát ebbe a verembe ejteni.
– Hát csak ásd, szomszéd, ásd! – dörmögte a Mackó, s tovább akart menni, de egyszerre csak megfordult, mint akinek hirtelen jutott valami az eszébe.
– Hé, szomszéd, mondanék én egyet, kettő lesz belőle: nem olyan együgyű ám a farkas, hogy a veremnek szaladjon.
– Nem? Hát akkor hogy essék bele?
– Már azt nem tudom. De jobb lesz másvalamit kitalálni. Én gondoltam egyet. Mivel úgyis abban a járatban vagyok, hogy szolgálatot keresek, fogadj meg engem csősznek, meglásd, túljárok én a farkas eszén!
– Mondasz valamit, Mackó! Igaz biz az! Te erősebb vagy a farkasnál, megbirkózol vele, és legyőzöd. Nem bánom, állj be hozzám csősznek, három nap az esztendő!
– Áll az alku. Fogadom, hogy három nap múlva nem lesz ezen a tájon semmi keresnivalója a farkasnak.
– Mit mondtál?
– Azt, hogy a farkas nem eszi meg a kecskéidet.
– Úgy már értem. Csak jól vigyázz!
A jó ember nagyon örült a szerencsés véletlennek, amely őt Mackó szomszédnak útjába ejtette, és mint aki dolgát jól intézte, széles kedvvel ballagott hazafelé.
Otthon a felesége kérdezte:
– Nos, meg van ásva a verem?
– Meg bizony! Olyat még nem evett a koma!
– Hm. Aztán bele fog-e esni?
– Bele az mindenestül – dicsekedett a gazda nagy fennen. A nagyszerű alkut nem akarta feleségének elárulni, meglepetésnek tartogatta számára.
Másnap szólt az asszony:
– Jó lenne kitekinteni a farkasverem felé, és megszámlálni a kecskéket, nem hiányzik-e vagy egy.
– Ráérünk arra holnap is – volt a rövid felelet.
Másnap újra nógatta a felesége, hogy nézzen a kecskék után.
– Ráérünk arra holnap is – volt újra a felelet.
Harmadnap megint csak nem állhatta az asszony, hogy meg ne szólítsa az urát.
– Bízd csak rám, nem lesz ott semmi hiba, hiszen csőszt fogadtam a kecskék mellé! – kevélykedett az ember
– Csőszt? Ugyan mifélét?
– Hát Mackó szomszédot!
– Mackót? Megbolondultál? Mit fizetsz neki?
– Mit fizetek? Ej, arról nem is beszéltünk, egészen elfelejtkeztem róla.
– Szerencsétlen emberfia! Mért nem mondtad ezt nekem előbb? No, hiszen üthetjük már bottal a nyomát a hat szép kecskének! – szörnyülködött az asszony.
– Hagyd el, anyjok, jobban tudom én azt, mint te.
Ezzel kiballagott az erdő szélére, és még jókor érkezett, mert Mackó szomszéd épp akkor szedte-vette magát, hogy barlangja felé a sűrűbe osonjon.
– Hová, hová, édes csőszöm?
– Megyek pihenni.
– Hát csak nagy dolgot adott az a gonosz farkas? – kellemeskedett az ember.
– A farkas nem adott éppen olyan nagy dolgot, hanem a kecskék egészen kifárasztottak.
– Ugye, fürge, virgonc állatok, sokat lótnak-futnak?
– Már nem.
– Hová tetted őket?
– Megettem. Abba fáradtam bele.
– Megetted? Azért fogadtalak fel csősznek?
– Hát nem azt ígértem én neked, hogy három nap múlva nem lesz a farkasnak ezen a tájon semmi keresnivalója, s hogy nem ő eszi meg a kecskéidet?! Elég baj ez nekem, hogy akár kellett, akár nem, három nap alatt megettem hat kecskét.
A szegény ember csak vakarta a füle tövét, és három napig nem merte magát mutatni otthon. Harmadnap azután a felesége jött utána keresni, mert attól félt, hogy őt is megvacsorálta a furfangos szomszéd ráadásul.