Évi és Panni, jó szemű, szorgalmas kislányok, szamócát szedtek az erdőben. Ha nem is könnyen, sok kutatás, hajolgatás árán, de mindkettőjük kosárkája megtelt édes pirosan mosolygó, illatos szamócával.
     Hazafelé menet két csöppséget vettek észre: pöttömnyi kisfiú és kislány játszott az út menti patakparton. Panni gyorsan a szamócákra terítette kendőjét, Évi azonban nem követte példáját.
     Amikor odaértek, a két csöppség vágyó szemeket meresztett a szamócákra, kérni azonban nem mertek. Ám Évike könnyen kitalálta mire gondolnak. Mindkét gyereknek bőven adott a kosarából. Felderült a kicsik arca, hálás szavakkal köszönték.
     Amikor továbbmentek, Panni nem állta meg kicsit rosszalló, kicsit kárörvendő megjegyzés nélkül:
     –  Most a te kosaradban sokkal kevesebb szamóca van, mint az enyémben!
     Évike nem akarta megbántani barátnőjét, de azért tréfás-komolyan így szólt:
     –  A gyomromnak, igaz, kevesebb maradt, de ez a kevesebb sokkal több  –  a szívemnek!

     Én hozzáteszem: a szamóca is, mint sok más földi dolog, jóra is csábíthat,  –  de az ellenkezőjére is!