Nem tudjuk, hogy e szokását
vajon honnan vette,
de felébred barlangjában,
s naptárt fog a medve.
– Február van – lapozgatja -,
s azt írja a strófa,
a medve, ki ad magára,
kicammog a hóra,
útnak indul, nem szunyókál,
s bár reszket a lába,
erdőt járva vár a tavasz
édes illatára.
Ám, ha napfény, víg madárdal
járja be a völgyet,
morgolódva fordít hátat
– visszabújni bölcsebb.
Úgy tartják, ha medvénk mellett
ott oson az árnyék,
az erdei kóborlással
negyven napig vár még,
tovább alszik, mert a tél csak
szusszant most egy nagyot,
napsütéses télutónkat
követik még fagyok.
(2012. január 23.)