Bercinek, a százlábúnak, kezdetekben volt némi lelkiismeret-furdalása.

Őt, és rovar fajtársait, egyaránt százlábúként emlegették, holott neki – életkorából adódóan – még csak 84 lába volt. Az is párokból, pontosabban 42 párból tevődött össze.

De hát a múló idő majd megoldja ezt. Ahogy ugyanis évről-évre idősödik, „öregebb” lesz, a lábai száma is növekedni fog. Emiatt tehát különösebben nem kellett aggódnia.

Ugyanakkor erősen foglalkoztatta a kérdés, hogy nincs cipője. Valójában mezítláb járt, csupasz lábbal rótta az élet göröngyös ösvényeit.

Hallott néhány szép történetet hasonló gondokról, egyben óhajokról, mint pl. egy versbéli cinegéről, aki cipőt szeretett volna magának, de nem sikerült szereznie, ezért nem tudott az ősz beköszöntével hosszú útra indulni, elköltözni a többi madárral.

Egy másik mesében a szajkóról tudta meg, hogy az a szegény, hiú madár, időlegesen még szert is tett egy papucsra, makk kupak formájában, de amikor az egyik lábbelijét elveszítette, kénytelen volt megválni a másiktól is. Nehogy már nevetség tárgya legyen az erdei állatok között a féllábas papuccsal! Így aztán, kénytelen-kelletlen, továbbra is lábbeli nélkül élte az életét.

Legalább egy zoknim lenne! Illetve, nem is egy, hanem minden pár lábamra egy-egy. De szép is lenne az élet! Nem kellene mezítláb élelem után járnom. A nagy utánajárásban szinte már elkopik a talpam – gondolta Berci.

Ekkor váratlanul megbotlott.

A lábai alá nézett – előre, na meg hátra is -, hogy ugyan mi akadályozta meg a további haladásban, amikor azt látta, hogy hatalmas, szövevényesen tekergő pókhálóba lépett, ami egy időre megtorpantotta, szinte gúzsba kötötte.

A pók nem volt otthon, nyilván éppen élelemszerző körúton járt maga is, azért hagyta el a kissé már megtépázott, légyfogásra alkalmatlan hálóját.

Ahogy Berci kikecmeregni próbált a térdig érő háló szövevényéből, egyszer csak azt vette észre, hogy a háló engedelmeskedik, hagyja tovább haladni, kényelmesen simul a lábára, befedi, védi azt.

Sőt, mi több, egészen jól mutat. Afféle átlátszó, kellemes kinézetű, modern selyemharisnyaként borult a lábaira, mintegy díszítve azokat.

Megtartom – ez volt Berci első gondolata. Ugyan miért is ne használnám ki a lehetőséget, hogy az élet – vagy a szél -, egy ilyen remek ruhadarabot sodort elém.

És így is tett. Továbbment, 42 pár lábán az újonnan szerzett „selyemharisnyával”. Tetszett neki, és remélte, hogy ezt mások is értékelni fogják.

Nem is folytatta az élelem – férgek, lárvák – felkutatását, hanem egyenesen tovább ment a nagy tisztásra, ahol ilyenkor rovarfajtásai gyülekezni szoktak.

Ahogy várta, úgy alakult. Előzetes elképzelései szerint, mindenki megcsodálta, sőt, voltak, akik egyenesen gratuláltak új szerzeményéhez, a pókhálóból font, finom szövésű harisnyához.

Berci titokban abban reménykedett, hogy különleges öltözete tartós lesz. Vagy ha nem is, életkorának előre haladtával, új pókhálóra akad, és lesz mit viselnie lábain a jövőben is.