Fázik már a Nap,
viceg-vacog a foga,
felhő-paplanát
állig magára húzza.
Szürke most az ég,
mint a szomszéd szamara,
szomorú a rét,
kifakult a szoknyája.
Száraz ág szipog,
elhagyta a levele,
örvend a süni,
ágyát veti meg vele.
Zárja kapuját,
a csíkos csigacsalád,
reccsen a dió,
mókus tömi a hasát.
Lassan jár a dér,
megcsipkedi a kökényt,
szorgos gazdaként
teleszedi kötényét.
Didereg a Hold,
lilásvörös az orra,
megszánja a Nap,
paplanja alá vonja.