Ahány ház, annyi szokás – szól a közmondás.  Ez az ünnepekre, például karácsonyra is érvényes.     
    Orsika egy magyar-amerikai családban él, ahol az ünnepekre is vegyes hagyományok jellemzők.  Családjukban Santa (az amerikai Mikulás) hozza a karácsonyfát, néhány nappal az ünnep előtt. Kará-csony éjszakáján aztán ismét visszatér az ajándékokkal is.  
    Az egyik évben Orsi úgy érezte, különösen sokat kell várnia az áhított karácsonyfára.
    – Hozzánk mikor hozza már Santa a karácsonyfát? – kérdezte kétségbeesve. – A többi gyereknek már rég megérkezett – mutatott csöppnyi ujjával a fel-felvillanó ablakok felé. – Lehet, hogy elfeledkezett rólunk?  Bizony, ekkor már sírásra állt pici szája.
    – Dehogyis, Orsikám, csak annyira sok helyre kell fát vinnie, hogy nem tud mindenkihez egyszerre menni. Hidd el, hogy néhány napon belül már mi is gyönyörködhetünk benne! – simogatta meg gyen-géden az orcáját anyukája.
    Néhány nap múlva Orsi arra ébredt, hogy az éjszaka Santa elhozta a fát nekik is, a szokásos levélkével:

Kedves Orsika!      Tudod, mióta ilyen nagy lány vagy, mindig megkérlek arra, hogy segíts anyunak a fát feldíszíteni.  Nekem sok apróság számára kell a fákat ünnepivé varázsolnom.      Múlt évben is olyan szép fa várt reám nálatok, amikor az ajándékokkal tértem vissza, hogy alig hittem a szememnek! Szeretettel: Santa

    Orsi valóban sokat segédkezett a fa díszítésében.  Nagyon élvezte azt is, hogy kapott egy icipici fács-kát, amit a szobájába vihetett be. És ugyan minden dísz egy helyre került azon a fácskán, mégis úgy érez-te, hogy az a legszebb kislány-karácsonyfa a világon.
    Santa valóban visszatért néhány nap múlva, sok-sok szép ajándékkal. A két sütit is megette, amit Orsika készített ki neki a fa alá.
    Karácsony reggel a kislány nagy izgalommal kezdte el kibontani a szép, színes csomagokat.  Miköz-ben lehúzta a papírt az egyik doboz tetejéről, hirtelen megdermedt.  Ijedten nézett először a dobozra, majd anyukájára.
    – Anyu, azt hiszem, Santa elrontott valamit!  Ez itt egy Barbie baba!  Most mit csináljunk?
    – Mit tehetünk? – válaszolta édesanyja (akinek a Barbie babák nem tartoztak a kedvenc játékai közé).  – Ha Santa azzal ajándékozott meg, akkor természetesen helyet adunk neki házunkban.
    Orsi arcán nagy megkönnyebbülés futott végig, mert már régen áhítozott a Barbie-ra,  és tovább él-vezte mind az ajándékokat, mind a karácsonyi családi eseményeket: a finom, meleg kakaót, a sütést, az ünnepi illatokat és persze a számtalan ölelést szüleitől.
    Teltek-múltak a napok, az ünnepek. Egyszer Orsi arra ébredt a délutáni pihenőjéből, hogy Santa elvitte a karácsonyfát. Egy kicsit szomorkodott miatta, de tudta, hogy jövőre úgyis visszahozza neki.
    Elszaladt még egy hét. Egyik csütörtökön, a sok-sok hideg, szeles, téli nap után olyan gyönyörű, tavaszi időjárásra ébredtek, hogy a kislány nagy sétára indult anyukájával. Orsi ugrabugrált örömében, annyira élvezte a napocska simogató sugarait.  De egypár lépés után hirtelen megtorpant, és ijedt tekin-tettel mutatott valamire a járdán:
    – Anyu! Odanézz! Ott, a kuka mellett, ott van egy karácsonyfa! Hát ez hogy lehet?
    Anyukája hirtelen nem is tudta, mit szóljon. Szerencsére, nem kellett neki sokáig gondolkodnia, mert Orsi folytatta:
    – Tudom, anya! Biztosan Santa leejtette a szánkójából Zsuzsi néni fáját! Jaj, nem lesz Zsuzsi néni-nek jövőre karácsonyfája?
    – Dehogynem lesz, kicsikém! Kap majd egy újat. Santa soha sem felejtkezik meg senkiről.
    A kislány boldogan szökdécselt tovább az utcán, megnyugodva, hogy még Santa is ejt néha hibát.