Két fiatal nyúl lakmározott a kövér leveleken. Közben-közben, mikor egy kicsit elfáradtak az evésben, beszélgettek. Mikor pedig megunták a beszédet is, jóízűen hemperegtek a fűben.

Hogy miről beszélgettek? Hát, amiről a jó nevelésű nyulacskák szoktak beszélni. Nyúlapóról, nyúlanyóról, meg a tapsifüles pajtikáról, azután a friss káposztalevélről, ami olyan jólesik majd vacsorára, a puskás vadászról, a rókafejű ördögről és sok más igen érdekes dologról.

Azt mondja az egyik nyulacska:

– Jaj, de borzasztót álmodtam én az éjjel, jaj, jaj, pajtikám!

A másik nyulacska kíváncsian mozgatta a füleit és azt kérdezte:

– Miről álmodtál?

– A rókáról, hogy meg akart enni.

Azt a pajtika is elismerte, hogy ez igen borzasztó álom volt és szerette volna tudni, hogy szabadult meg róka koma körmeiből az álmodó tapsifüles. Mert hiszen hála Istennek, nem ette meg a róka.

Amaz nem kérette magát sokáig, hanem belekezdett a beszédbe:

– Mikor este lefeküdtem, anyám még egyszer megcsókolt, apám megigazította a fejem alját, azután a szentjánosbogárka eloltotta a lámpást és én behunytam a szememet. Hát egyszerre csak előttem terem a róka és rám vicsorítja a fogát. Jaj, pajtika, de megijedtem! Azt mondja a róka: no nyulacska, most megeszlek, mert már régen fáj a fogam nyúlpecsenyére. El akartam futni, de nem lehetett, mert a róka fogta a bundámat. Kiabáltam apámnak, anyámnak, de nem ébredtek föl. Azután

elkezdtem sírni és könyörögtem a rókának, hogy ne bántson. A róka csak nevetett és még jobban vicsorgatta a fogait. Már azt gondoltam, végem van, hát egyszerre zörög a bokor és kilép amögül az oroszlán. Azt mondta a rókának: takarodol innen, nem hagyod békén azt a szegény nyulat!

Szaladt is a róka!

A másik nyulacskának igen tetszett, hogy az állatok királya elkergette a rókát, jóízűt nevetett és azt kérdezte:

– Hát aztán hogy van tovább?

– Mikor apám és anyám megtudták, mi történt, az oroszlán elé borultak, megköszönték a segítséget és megcsókolták a lábait. Hanem, hogy tovább mi történt, nem tudom, mert felébredtem.

– Ejnye, be kár, hogy csak álom volt! – szólt a másik nyulacska.

– Szeretnéd, ha most egyszerre csakugyan itt teremne a róka? – kérdezte az első.

Alighogy kimondta, zörrent a bokor és kidugta vörös fejét a kegyetlen róka. Jaj, hogy vicsorgatta a fogait! A nyulaknak torkukon akadt a levél, amit éppen a szájukba vettek, de azután illa berek, nádak, erek! nekiiramodtak a világnak.

A róka kergette őket, de a nyomukba sem ért. Még véresebb lett az arca a méregtől, hogy elszalajtotta a nyúlpecsenyét.

A nyulacskák pedig estére szerencsésen hazaértek, elmondták, milyen veszedelemben forogtak és jó étvággyal megették a friss káposztalevelet, amit nyúlanyó vacsorára eltett számukra.

Vacsora után lefeküdtek, mindegyiket még egyszer megcsókolta az anyukája, mindegyiknek megigazította a feje alját az apja, hogy jól aludjék, azután a szentjánosbogárkák eloltották a lámpást és ök behunyták a szemüket.

A nyuszikák alusznak… Ha álmodnak valamit, jövőre azt is megírom.