Először az óvodában
szomorfelhő voltam:
sírtam-ríttam s nem értettem,
napfény-anyám hol van.
Ahogy teltek-múltak napok,
fürge szellő lettem,
kergetőztem jókedvemben
ringó-zsongó kertben.
Aztán, mikor eljött a tél,
hópehellyé váltam,
minden bágyadt délutánon
álomköddel szálltam.