Az üveghegyen innen, a selyemréten túl volt egy rengeteg erdő. Ebben a rengeteg erdőben, annak is a kellős közepén élt egyszer egy öreg medve. Ennek az öreg medvének volt két fia. Ezek egyszer elhatározták, hogy elmennek világgá szerencsét próbálni. Odaálltak anyjuk elé, elbúcsúztak tőle illendően. Az öreg medve megölelte fiait. Lelkükre kötötte, hogy soha el ne hagyják egymást. Megfogadták.
Azzal nekicammogtak az erdőirtásnak, onnan meg a szántóföldeknek. Mentek, mendegéltek. Egyszer azonban elfogyott az ennivalójuk.

Szomorúan kullogtak egymás mellett.

– Hej, de ehetném, testvér! – szólt a fiatalabb.

– Én is! – lógatta buksi fejét a másik.

Amint mentek, mendegéltek, nagy kerek sajtot találtak, de nem tudtak elosztozni rajta, nem tudták elosztani igazságosan. Irigyen civakodtak, huzakodtak, morogtak, amikor közibük toppant a róka.

– Min vitatkoznak, medve komák? – kérdezte a Ravaszdi.

Elmondták.

– Sebaj! Majd elosztom én igazságosan!

– Jó lesz biz az, jó lesz! – hagyták helyben a dörmögők.

Azzal fogta a róka a sajtot, eltörte kétfelé. Úgy intézte, hogy az egyik fele szemlátomást nagyobb legyen a másiknál.

Fölmordult egyszerre mindegyik mackó:

– Ez nagyobb!

– Csak lassan, mackók! Türelem!

Azzal jó darabot leharapott a nagyobb feléből. Most meg a kisebb lett nagyobb.

– Így se jó! – békétlenkedtek a mackók.

– Ugyan, ne türelmetlenkedjenek már! Értem én a magam mesterségét!

Le is harapott a nagyobbik darabból egy jókora falatot.

Most megint az lett a kisebb.

Így ment az osztozkodás addig, míg a róka alaposan jól lakott. A két medvebocsnak alig-alig maradt a sajtból, mikorra egyforma lett a két darab.

– No jó étvágyat, medvebocsok! – mosolygott a róka, és otthagyta őket faképnél.