Bár a hó még eltakarta,
vágyódott a szép tavaszra.
Felébredt a cinkeszóra,
s hópaplanját félretolva,
kikémlelt ott, szép szerényen,
egy sombokor rejtekében.
Langy tavaszi szélre várva,
bimbót bontott zsenge szára.
Arany fényét rácsorgatva,
Nap színezte, napról napra,
s hogy szép legyen éjjel álma,
Hold ezüstje szállt szirmára.
Kelyhére a pirkadattal,
harmatgyöngyöt szórt a hajnal,
abban fürdött minden reggel,
s megszáradt a napmeleggel.
Ha kibomló szirmát tárta,
szellő fürdött illatába’,
szépségétől elbűvölve,
méhek dongták, zsongták körbe.
Híre futott; – Kinyílt újra,
a szép tavasz hírhozója!
Kék ibolya – szerény szépség –
elűzi a telet végképp.
(2019. március 18.)