Karácsony táján, ó igen,
mikor csizmát húz Télapó,
s a hegyekben a fenyőkre
puhán és halkan hull a hó,
nos, akkor rajtam valami
sejtelmes bizsergés fut át,
gondolkodom vagy álmodom?
Hallom a patkók dobaját. 
 
Hányat kell aludni, ötöt
vagy hármat? Hármat, úgy hiszem,
három éjszaka van hátra
még, vagy talán már annyi sem.
Odaért-e a levelem,
ezen sokat gondolkodom,
mert ha odaért – mondjátok!
izgulni nincs semmi okom.
 
Voltam-e rossz? Ó meglehet.
De örökké lehet-e jó
egy ilyen gyönge kisgyerek?
S ha rossz voltam, mért voltam? Ó
úgy érzem, s ez nem dicsekvés,
több volt bennem mindig a jó,
mint a rossz, hát az ajándék
akár már most átadható.
 
Karácsony táján, ó igen,
mikor rám gondol Télapó,
mákoskalácsot majszolok,
künn csöndesen szitál a hó.
Félig ébren álmodom,
mindenfélén gondolkodom,
tudom, levelem odaért,
izgulni tehát nincs okom.