Mókuskerék, óriás,
idelenn a föld csodás,
fönn pedig a tiszta ég
karjában a messzeség.
Lenn az erdő látható,
meg egy rét, egy gyors folyó,
fönn a Hold van közelebb
és a nyári nagymeleg.
Lenn szalad a fürge nyúl,
fönn az égbolt beborul,
itt vén csiga vánszorog,
ott a felhő-vándorok:
szél-terelte kis csapat,
s minden csak egy pillanat,
mert a kerék meg nem áll,
látja poros héthatár,
fordul, lesi sok gyerek,
nékik napfényt képzelek.
Lentről „föntet” álmodunk,
fentről szétszáll szólt szavunk,
és az óriáskerék
nem rest gép, oly’ derék,
egyre pörgi útjait,
ott a fönn van, s lenn van itt!