Fanyar Nyanyar folyton áfonyát evett. De imádta az erdőszéli kökényt is, amit megcsipkedett a huncut késő őszi dér. Szerette a fanyar dolgokat nagyon!

     Hogy miféle lény is ő, azt kérdezed?

     Hát egy nyanyar, aki a sok kökénytől, áfonyától mindig fanyar. Ilyen egyszerű! Kék kendőt visel a fején. Kócosan kilóg belőle furcsán sárgászöld haja.  A ruhája is kék, hosszú, majdnem a földig ér és tele van lyukakkal meg szakadásokkal, mert tudod a kökénybokor nagyon szúrós! De őt ez nem zavarja. Tökéletesen beleolvad az érett kökény vagy áfonya bokorba, ezért észre sem vennéd, ha arra járnál, amerre ő. Vagy, ha észrevennéd, mit is látnál? Hogy egy kékséges rémség kéket eszik? Néha olyan boldog, hogy majszolgatás közben felkiált: Juuuuj, de finom, juuuuj, de jó fanyar!

     Egyébként nyanyarok mindig is éltek Manóföldön, csak tudjátok, a tündérek és a törpék annyira szeretik, ha róluk szólnak a történetek, hogy szívesen hallgatnak a létezésükről. Fanyar Nyanyar nagyon szende és félénk volt. Lehet, hogy tőled is megijedne! 

     Képzeld el, egyszer nagyon furcsa dolog történt!

     Fanyar Nyanyar éppen áfonyát majszolgatott, amikor megszólalt egy vékonyka hang: