Pereg, pereg a nyár vén szilvafaágról,
köd lepi a kazlat, könnyű fehér sátor.

Fel-felvillan a tűz, száraz rőzse lobban,
seprűárnyék ugrál, táncol a sarokban.

Kora reggel óta üresek a házak,
csak a csetlő-botló gyermekek lármáznak.

Az emberek kint a hideg földet szántják,
ökrök barna teste leheli a párát.

Ha az eke néha beakad egy kőbe,
megállnak fáradtan percnyi pihenőre.

Nézik, fejük felett ludak húznak délnek,
gágogásuk hallik, száll az őszi ének.