Nincsen szája,
mégiscsak fú egyre,
szárnya sincsen,
de fölszáll a hegyre – lába nélkül
leszökik a völgybe,
hulló lombbal
karikázik körbe.
Fú a szél,
zúg a szél,
zimankót hoz,
csupa él.
Néha meg
puha szél
illatot hord,
fut a tél.
Megzörgeti a kaput,
s ha kinyitod,
nincs ott senki –
suhanón tovafut,
vándorlegény dalát zengi.
Csordában hajt
felleget,
s ha megfognád,
ellebeg,
légbe foszlik mindjárt:
magasan száll,
mélybe csap,
megsimítja
arcodat,
s elviszi a titkát.